ACNEWS

Így sokkolta vacsoravendégeit II. Erzsébet

Fotó: II. Erzsébet / Shutterstock
Fotó: II. Erzsébet / Shutterstock
Az egykori brit uralkodó döbbenetes, hétköznapi szokásával rendszeresen meglepte a vendégeit.
Hirdetés
Ad image

Hiába a fényűző paloták és a szolgálók hadserege, a néhai II. Erzsébetnek volt egy teljesen hétköznapi szokása, amivel rendszeresen elbűvölte a vacsoravendégeit. A királynő élvezettel húzta fel a sárga gumikesztyűt és mosogatott el saját maga.

Gyles Brandreth királyi életrajzíró új könyvéből, az Elizabeth: An Intimate Portrait (Erzsébet – Egy bensőséges portré) című műből kiderül, hogy a királynő kifejezetten élvezte a házimunkát. Az egyik legemlékezetesebb eset David Cameron volt miniszterelnökhöz kötődik, aki éppen II. Erzsébetnél vendégeskedett.

„Leültünk vacsorázni. A királynő szolgálta fel az ételt, majd ő is szedte le az asztalt, miközben mi a vendégekkel beszélgettünk. Úgy éreztem, most már igazán segíthetnék, úgyhogy felálltam, felhúztam a gumikesztyűt és nekiálltam mosogatni. A királynő ekkor rám nézett, és csak annyit kérdezett: »Miniszerelnök úr, mégis mi a csudát csinál?« – Ezzel gyakorlatilag vissza is parancsolt a helyemre, ő pedig mosogatni kezdett.

A történet nem egyedi. Dickie Arbiter, aki hosszú éveken át volt a királynő sajtótitkára, szintén részt vett egy ebéden, ahol mindössze négyen voltak jelen: a királynő, Fülöp herceg, egy udvarhölgy és ő maga. A rövid, 45 perces étkezés után a királynő így szólt: „Rendben, ideje elpakolni.”

Arbiter el is kezdte a mosogatást a konyhában, amikor lépteket hallott maga mögött. „Azt hittem, az udvarhölgy jön segíteni, úgyhogy hátra sem nézve szóltam: »Én mosogatok, te pedig törölgetsz.« Erre egy ismerős hang felelt: »Nem, én mosogatok és te törölgesz.« – mondta mögöttem a királynő, majd nekiállt. Hihetetlenül különleges élmény volt egy uralkodóval közösen végezni a házimunkát.

A történetekből kiderül, hogy Erzsébet királynő számára a mosogatás nemcsak hétköznapi feladat volt, hanem megnyugtató szokás is. Természetessége és közvetlensége sokak arcára csalt mosolyt az évtizedek során, és talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy annyian szerették a brit uralkodót – írja a Mirror.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!