Péntektől három napon át tartják az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozó madarak éves számlálását.
„A sasszinkron azt jelenti, hogy négy napon keresztül az egész országot bejárják a kollégák, ahol sasok élnek. Ez tavaly az ország területének 23 százalékát jelentette. A kollégák felosztották az országot 2,5×2,5 négyzetkilométeres rácsokra. Így lehet elkerülni a keresztmegfigyelést, vagyis, hogy egy-egy madarat többször is számba vegyenek.” -mondta Orbán Zoltán a Magyar Madártani Egyesület (MME) szóvivője az AcNews-nak.
Sasból 17 faj él nálunk, ezeknek a megfigyelését csak 2-300 jól képzett szakember tudja elvégezni, akik felismerik az egyes fajokat.
„Terepjáróval járják a területüket, mert azokat a sasok közel engedik magukhoz, és így könnyebben megfigyelhetők. Nem fotózzák, csak számba veszik őket. A megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan februárban készül el” – mondta Orbán Zoltán.
Az MME 2004-ben indította el a sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkron felmérését.
Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok figyelhetők meg, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak.
Második leggyakoribb honi faj a parlagi sas, ennek állandó hazai költőállományához szintén csatlakoznak a kárpát-medence más országaiból származó egyedek is, valamint bár ritkaságnak számít, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is.