Ma töltötte be a 83. életévét a mindenki által szeretett Korda György. Az énekes azonban idén csak csendes ünneplést tart.
Ezen a napon ünnepli a születésnapját Korda György, Magyarország legnépszerűbb táncdalénekese. Gyuri bácsi elárulta az AcNewsnak, mit tervez erre a napra. Mint kiderült, nem lesz ma nagy buli…
„Nem lesz ma nagy ünneplés, ez a 83 nem egy kerek szám. Amikor 80 éves lettem, akkor volt nagy buli rokonokkal és barátokkal. Az nagyon emlékezetes volt. Ma viszont csendben és boldogságban töltöm a napot kettesben a feleségemmel. Nemsokára indulunk egyébként, azt mondta elvisz egy meglepetés helyre enni” – kezdte jókedvűen kérdésünkre az énekes, aki tele van tervekkel erre az évre.
„Ez a 83-as szám azért már kellően figyelmeztető, el tudja juttatni az ember tudatáig, hogy mi a helyzet. Nálam ugyan nehezen tudatosul, de elfogadom. Ebben a korban már csínján bánik az ember a tervekkel. Én viszont ezt nem tartom be, és mindig rápakolok egy kicsit. 30 évesként élek, már ami a terveket és a színpadi megjelenést illeti” – folytatta lapunknak Gyuri bácsi, aki nem akármire készül a közeljövőben.
„Ez egy alkotói év lesz! Sok meglepetésem van, amiről egyelőre még nem rántom le a leplet. Annyit viszont elárulhatok, hogy hamarosan új számunk fog megjelenni, melyben nagyon sokat segített Horváth Charlie barátunk. Ő hozta a dalszövegírókat és zenészeket hozzánk. A szerzeményhez egy klip is fog készülni, és az egész az életünkről fog szólni.”