A brit királyi pár Kanada fővárosába érkezett, III. Károly első alkalommal államfőként. Kedden ő nyitja meg hivatalosan a parlamentet – ilyenre 58 éve nem volt példa, hogy egy uralkodó vállalja ezt a szerepet. A látogatás különös jelentőséget kapott, mivel sok kanadai felháborodott az amerikai elnök nemrég tett kijelentésén, miszerint Kanada akár az Egyesült Államok 51. állama is lehetne. Károly látogatása így a kanadai szuverenitás melletti kiállásként is értelmezhető.
III. Károly szembeszáll Trumppal?
Őfelsége és a királyné a Kanadai Királyi Légierő CC-330 Husky típusú repülőgépével érkezett, és a 11-es hangárnál két Mountie és a Kanadai Királyi Dragonyosok 25 fős díszőrsége fogadta őket – nem mellesleg a brit uralkodó e testület vezérezredese. A látogatás fontosságát jelzi, hogy nemcsak Mary Simon főkormányzó, hanem az új miniszterelnök, Mark Carney, valamint több őslakos vezető is köszöntötte.
A díszszemle mögött politikai kihívás is vár Károlyra a következő 24 órában. Bár első hivatalos kanadai útja csupán egy napig tart, az uralkodónak most nagy szüksége lesz diplomáciai érzékére. A 76 éves király Észak-Amerika második függetlenségi háborújának középpontjába került, hiszen alkotmányos kötelessége Kanada érdekeit is képviselni. Mark Carney miniszterelnök szerint a látogatás a szuverenitás egyértelmű üzenete, amely nyílt válasz az amerikai elnök provokatív kijelentésére – vélekedik a Daily Mail.
A kanadaiak bíznak, ám csalódottak
A látogatás időzítése – a kanadai választások utáni első lehetséges alkalommal, sietve megszervezve – aligha véletlen. A Buckingham-palota tisztában van vele, hogy a brit kormány nagy reményeket fűz a király személyes kapcsolataihoz, különösen az amerikai elnökkel való viszony javításában. Trump ugyanis nyíltan csodálja a brit királyi családot, és kevesebb mint egy éven belül két látogatást is tervez az Egyesült Királyságba: egy államit és egy félig privátot. Kanada részéről viszont érdemes szóvá tenni, hogy sokan kiábrándítónak és hűtlennek tartják Nagy-Britanniát, amiért – ahogy ők látják – Kanada kárára melegedett össze az Egyesült Államokkal.