ACNEWS

Illegális solymászat céljára kilopkodták a fiókákat a fészekből

A ragadozómadarak megszerzésével az elkövetők célja az illegális solymászat volt, hiszen a szárnyasokat a kisebb állatok elejtésére trenírozták.

Hirdetés
Ad image

A ragadozómadarak megszerzésével az elkövetők célja az illegális solymászat volt, hiszen a szárnyasokat a kisebb állatok elejtésére trenírozták.

Az ügymég 2019-ben indult természetvédelmi oltalom alatt álló állatok sérelmére.

A rendőrséghez a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól érkezett bejelentés arról, hogy a vadon élő populációt jelentős kár érte, ugyanis a fokozottan védett állatfajokhoz sorolt ragadozómadarak fészkeit ismeretlenek fosztogatják, és kilopják belőle a kis fiókákat.

A nyomozás alapos és széleskörű felderítőmunkával indult meg. Ennek eredményeként a nyomozók feltérképezték, hogy pontosan melyik az a terület, ahol az elkövetők a fészkeket fosztogatják, majd 2020 májusában Tahitótfalu külterületén tetten érték őket. A három férfit és egy nőt akkor fogták el, amikor a 30 méter magas fák koronáján lévő fészkekből a párhetes héjafiókákat vették ki.    

A felderítés itt azonban nem ért véget. A nyomozók a gyanúsítottaknál tartott kutatások során lefoglalt laptopok és mobiltelefonok forenzikus vizsgálatai alapján beazonosították a teljes elkövetői kört. Majd további 9 személyt fogtak el, és vontak eljárás alá.

Mint az a rendőrök számára a nyomozás során világossá vált, a ragadozómadarak megszerzésével az elkövetők célja az illegális solymászat volt. Hiszen a szárnyasokat a kisebb állatok elejtésére trenírozták. Belenyúlva a természet saját rendjébe, a fiókákat a fészekből kiszedve arra képezték ki, hogy a kisebb testű állatokat – mint a nyúl, pocok, róka vagy fácán – elfogják. A madarak ezirányú fejlesztését volt, hogy lakótelepen végezték. A sűrűn beépített lakóházak között reptették például a héjákat.   

A madarak éles bevetése során zsákmányolt kisállatok elejtésével – ami lopásnak minősül – esetenként volt, hogy 50 000 forintos kárt okoztak. A különböző kistestű állatok vadgazdálkodási, illetve természetvédelmi értéke ugyanis akár ennyi is lehet.

A KR NNI környezetbűnözés elleni nyomozói az eljárás során az elkövetőktől összesen 12 élő állatot foglaltak le. Ezek között volt 8 héja, 2 szalagos álölyv és 2 afrikai uhu. A madarak elhelyezéséről a környezetvédelmi hatóság gondoskodott. A gyanúsítottak otthonaiban a rendőrök találtak 4 preparátumot is: héját, karvalyt, barna rétihéját és sárgarigót is. Ezek mindegyike természetvédelmi oltalom alatt áll, birtoklásukhoz érvényes engedéllyel egyikük sem rendelkezett.

A 11 férfit és a 2 nőt összesen 40 bűncselekménnyel gyanúsították meg a nyomozók. Többségében természetkárosítás, lopás és orvvadászat miatt kell felelniük, de páran közülük elkövettek lőfegyverrel visszaélést is, illetve egyiküket a nyomozók meggyanúsították veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével is. Míg volt egy olyan eset, mikor az egyik gyanúsított a védett példányok eredetét valótlan tartalmú okirattal akarta igazolni, így neki magánokirat hamisítás miatt is felelnie kell. 

A mindenre kiterjedő, nagyon aprólékos nyomozást a KR NNI Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztály Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya a napokban befejezte, majd a lefolytatott vizsgálati munka eredményeként a 13 magyar állampolgárral szemben vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat és bizonyítékokat a Gödöllői Járási Ügyészségnek – írta a police.hu.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés