ACNEWS

Imádta a bajt II. Erzsébet: a királynőt az apró hibák tartották életben

II. Erzsébet / Fotó: Shutterstock
II. Erzsébet / Fotó: Shutterstock
II. Erzsébet kifejezetten szerette, ha a dolgok rosszul alakulnak. Állította, hogy ezek azok, amik feldobták a szürke hétköznapokat.
Hirdetés
Ad image

Samantha Cohen 17 éven keresztül dolgozott az angol királynőnek. Először a sajtó titkáraként, később pedig az asszisztenseként, majd a személyi titkáraként. A hölgy most egy interjúban a II. Erzsébettel való kapcsolatáról, illetve magáról a királynőről beszélt. Ekkor árulta el, hogy Erzsébet kifejezetten szerette, amikor a dolgok úgymond rosszul alakultak. Ez ugyanis feldobta az életét a volt segítője szerint. „A királynő koránt sem volt egocenterikus, annyira jól érezte mindig magát a bőrében. Ennek ellenére imádta, amikor a dolgok rosszul sülnek el” – idézte Cohent a DailyMail. Ezek alatt persze nem azt kell érteni, hogy a királynő államcsődben reménykedett volna. De kifejezetten élvezte, ha egy torta nem lett felvágva (vagy éppen rosszul), esetleg egy emléktáblát „elfelejtettek” átadni. Azaz a kis apró hibákat élvezte, amik megfűszerezték a szürke hétköznapokat.

Egyébként II. Erzsébet szárnysegédének 10 éven keresztül saját szobája volt a windsori kastélyban, sőt egyszer még Balmoralba is meghívták karácsonyozni. Cohen végül akkor mondott fel, amikor felkérték, hogy Sussex hercegének és hercegnéjének legyen a személyi titkára. Ezt a pozíciót nemegészen egy évig töltötte be, majd inkább távozott. A hírek szerint azért, mert Meghan Markle-nek és Harry hercegnek olyan volt dolgozni, mintha két kamaszra kéne vigyáznia.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés