A néhány nap múlva (június 1.) induló rendszer 20 élelmiszertermék-kategóriát jelöl, ebből kell a kereskedőnek minimum egy-egy terméket (összesen húszat) kiválasztania, amelyet 10 százalékkal olcsóbban kell a vásárlónak felkínálnia egy héten keresztül. (A termék árát az elmúlt 30 napban alkalmazott legalacsonyabb bruttó kiskereskedelmi árhoz képest legalább tíz százalékkal kell csökkenteni.)
A kiskereskedők heti akciós rendszerben dolgoznak, és hetenként a legtöbb élelmiszer és nem élelmiszer jellegű termék esetében bőven több mint 20-at értékelnek le kisebb, nagyobb értékben. Vagyis a kötelező akciózás passzol a kereskedői szemléletbe. Úgy kapcsolódnak be, hogy az elvártnál nagyobb mennyiséget és az elvártnál nagyobb árengedményeket kívánnak adni.
A Lidl tegnap adott ki közleményt, amely szerint az előírt 10 százalékos árcsökkentés helyett nagyobb, 20- 50 százalék kedvezményt ad a kötelező akciók esetében. Ez azonban olyan jelentős árengedmény, hogy nem lehet beszerzési ár alatti értékesítés nélkül megúszni. Ez akár tisztességtelen forgalmazói magatartásnak is minősülhetne.
Ám a kötelező akciózási rendelet felmentés ad ez alól. A kormányrendelet rögzíti, hogy – a hatályban lévő főszabállyal ellentétben – a beszállító által számlázott átadási ár (vagy saját előállítású termék esetén az önköltségi ár) alatti értékesítés nem minősül tisztességtelen forgalmazói magatartásnak, ennek folytán a kereskedők nem számíthatnak elmarasztalásra abban az esetben, ha a beszerzési ár alatt értékesítik a fogyasztók felé a szóban forgó termékeiket.
Az ebből fakadó feszültséget a rendelet úgy próbálja feloldani, hogy a kereskedőknek kellő körültekintéssel kell eljárniuk: az akciótartási kötelezettséggel összefüggésben részükről a beszállítói szerződés módosítását, megszüntetését vagy újrakötését már tisztességtelen forgalmazói magatartásnak minősíti a szabály.
Az akciózás persze jótékony hatással lehet az infláció enyhülésére, de egyes termékkategóriák, illetve termékek piaca kiszámíthatatlanná válik. A reakció ilyen esetekben az, hogy a gyártó és kereskedő csak olyan termékeket kínál vagy gyárt, amelyen előre számolható stabil haszon van. Ez pedig a kínálatot gyengíti – írja a vg.hu
Hozzá kell tenni persze, hogy a kötelező akciózás szeptemberig tart.