ACNEWS

Ismét kizuhant a tizedikről egy orosz milliárdos

Illusztráció - Kép: Pixabay
Illusztráció - Kép: Pixabay
Újabb milliárdos esett ki az ablakon és halt szörnyet Oroszországban. Szokás szerint kételyek övezik az esetet, az igazság pedig talán soha nem derül ki.
Hirdetés
Ad image

Moszkvából érkezett a hír, mely szerint feltehetően öngyilkos lett a Jukosz olajvállalat korábbi alelnöke, Mihail Rogacsov – írta meg az infostart. A hivatalos közlemény szerint a milliárdos utolsó stádiumú rákbetegségben szenvedett és ezért lett öngyilkos. Állítólag halála előtt búcsúlevelet is írt, melyben tettét halálos betegségével indokolta.

A washingtoni Háborús Kutatások Intézete kételkedik az orosz hivatalos szervek által közzétett információk valódiságában. A milliárdoshoz közel álló forrásokra hivatkozással kijelentették, hogy az olajcég alelnöke teljesen egészséges volt és nem voltak magánéleti gondjai sem. Az amerikai kutatóközpont ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Rogacsov abban az időben volt a Jukosz alelnöke, amikor a céget Mihail Hodorkovszkij vezette, aki idővel szembefordult a putyini rezsimmel. Hodorkovszkijt 2003-ban letartóztatták, 2005-ben pedig nyolc év börtönre ítélték, pénzmosás, sikkasztás és csalás miatt. Később újabb eljárás indult ellene, végül 13 és fél év börtönbüntetést szabtak ki rá. Hodorkovszkij aztán 2013-ban váratlanul kegyelmet kapott, majd elhagyta Oroszországot és jelenleg is emigrációban él. Oroszországban aztán újabb eljárás indult ellene, amellyel összefüggésben elfogatóparancsot is kiadtak vele szemben. A vádak szerint 1998-ban meggyilkoltatta egy szibériai város polgármesterét és kísérőjét. Hodorkovszkij tagad, állítása szerint politikai lejáratókampányról van szó.

A nyugati megfigyelők szoros összefüggést vélnek felfedezni a Hodorkovszkij elleni hajtóvadászat és egykori közvetlen munkatársa, Rogacsov most bekövetkezett, rejtélyes halála között. Oroszországban már egy sor, korábban vezető beosztást betöltő üzletember vesztette az életét úgy, hogy kiestek egy magas épület ablakából. Érdekes egybeesés, hogy Hodorkovszkij éppen a közelmúltban adott interjút az orosz-ukrán háború és a szankciók kapcsán.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés