Több évtizedes barátság köti össze Istenes Bencét és Puskás Petit, akik most a Csillag Születik új évadával tértek vissza az RTL képernyőjére – és mintha soha nem is lett volna szünet köztük. Pedig volt.
A két műsorvezető a kezdetekről is mesélt: „A VIVA Comet sajtótájékoztatóján találkoztunk először, ahol Bencét mint új műsorvezetőt mutatták be – kis zöld melírral, Viva Benként – emlékezett vissza Peti. – Már akkor látszott, hogy neki ez a terepe, nagyon magabiztos volt.”
Bence persze nem hagyta szó nélkül: „Én Petiről nem tudok ilyen jókat mondani, úgyhogy inkább itt abbahagyom… jó, poén! A Fura figurák című dalát viszont imádtam, talán én vagyok az egyetlen rajongója.”
A fiúk fiatalkori közös időszaka, ahogy fogalmaztak, főleg „bulizással telt”. „Szerencsénk, hogy akkor még nem volt TikTok – mondta nevetve Bence. – Maradjunk annyiban, hogy kihasználtuk a fiatalságot.”
Aztán jött a komolyabb időszak – és egy természetes eltávolodás. „Volt egy szünet a barátságunkban – mesélte Peti. – Bence már apuka lett, két fia is született, én viszont teljesen más életet éltem. De most újra megtaláltuk egymást, és ez látszik is a képernyőn.”
A Csillag Születik visszatérése tehát nemcsak egy tehetségkutató újjászületése, hanem egy régi barátságé is – ami bizony, túlélte az időt, a bulikat és a reklámszünetet is – írja a Story.



