ACNEWS

Iszlamista támadás érte a Mol egyik központját

Fotó: Illusztráció / Unsplash
Fotó: Illusztráció / Unsplash
Hat ember halt meg, miután iszlamista fegyveresek rohamozták meg a földgáz-és olajkitemelő üzemet Pakisztánban.
Hirdetés
Ad image

Szélsőséges iszlamisták kedden megrohamoztak egy földgáz- és olajkitermelő üzemet Pakisztán északnyugati részén, és megöltek négy rendőrt és két magánőrt – közölte a rendőrség.

A legfeljebb 50 fegyveres által elkövetett támadás a MOL Pakistan Oil and Gas Company által működtetett üzemben történt Hangu körzetben, az afgán határ közelében – közölte Irfan Khan rendőrségi tisztviselő.

Egyelőre egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget.

A rendőrség szerint a fegyveresek két kutat vettek célba nehézfegyverekkel, köztük rakétagránátokkal.

„Az M-8-as kút biztonsági őrei visszaverték a terroristák támadását, az áldozatok az M-10-es kútnál voltak” – mondta Khan.

A fegyveresek megrongáltak egy naperőművet is a gázerőműnél, mielőtt elmenekültek a szomszédos Észak-Vazirisztánba, ahonnan érkeztek.

Különböző militáns csoportok, köztük a pakisztáni tálibok, évek óta az északnyugati, távoli hegyekből tevékenykednek, és az állam elleni hadjáratukban támadásokat indítanak a biztonsági erők és az infrastruktúra ellen.

Az Index ezzel szemben egy nem hivatalos forrásból úgy értesült, a támadás célpontja nem a Mol infrastruktúrája ellen történt. Ezen kívül a támadás elkövetői feltehetően tálibok voltak, akiknek az elmúlt időszakban rendszeresek az akcióik. Az informátoruk szerint „mindenre lőnek mostanában, amire tudnak”. Valamint az áldozatok között nincs Mol-alkalmazott, feltehetően 4 katona és a biztonsági erők (korábban a katonaság kötelékében szolgáló) 2 fegyverese vesztette az életét – írja a hirado.hu.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!