ACNEWS

Itt tartunk: tilos lesz a szoknya szeptembertől az iskolákban

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Drasztikus lépésre szánták el magukat az iskolák. Szeptembertől kötelező lesz a nadrág viselése minden diák számára, nemtől függetlenül.
Hirdetés
Ad image

Óriási felháborodást váltott ki a diákok és a szülők körében a döntés, amely szerint szeptembertől hat középiskolában kizárólag nadrágot viselhetnek a diákok, a szoknyákat pedig teljesen kitiltják az intézményből.

„A lányom és a barátnői borzasztóan csalódottak. Számukra a szoknya viselése az önkifejezés része” – nyilatkozta egy érintett szülő.

Az döntés Északkelet-Angliában született, és a Northern Education Trust fenntartásában üzemelő középiskolákra érvényes. A döntést azzal indokolták, hogy a brit Oktatásügyi Minisztérium által újonnan bevezetett irányelvek szerint kötelezően korlátozni kell a márkás egyenruhák viselését. Csakhogy ez nem tiltja a szoknya hordását, így számos szülő szerint a drasztikus lépés jócskán túllő az irányelven és csorbítja a nők jogait.

„A legtöbben így fejezik ki nemi hovatartozásukat. Ez a tiltás szégyenletes, nőgyűlölő és kirekesztő” – írta egy felháborodott édesanya az interneten. Akadnak azonban olyan szülők is, akik üdvözlik a döntést.

„Én jó ötletnek tartom. Manapság a lányok olyan rövid szoknyákat hordanak, hogy az már zavarba ejtő” – nyilatkozta egy másik érintett.

Az iskolák hangsúlyozták, hogy döntésüket hosszú mérlegelés és egyeztetés után hozták meg. A cél egy praktikusabb, befogadóbb és egységesebb egyenruha-rendszer kialakítása, amely ráadásul a szülők pénztárcáját is kíméli.

A brit Oktatásügyi Minisztérium az Express szerint közleményben reagált a vitára: „A szabályozás célja, hogy csökkentse a családokra nehezedő pénzügyi terheket. Nem írja elő semmilyen ruhadarab, így a szoknya betiltását nem. De az iskoláknak figyelembe kell venniük az esélyegyenlőségi törvényeket és nem hozhatnak megkülönböztető szabályokat nem, vallás vagy származás alapján.”

A Northern Education Trust legújabb közleménye szerint a változás 2026 szeptemberétől lép életbe, így a családoknak több mint egy évük van a felkészülésre.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!