A gyanús termékek visszahívását kérik a baromfitartóktól

2017.08.27. Itthon

A gyanús termékek visszahívását kérik a baromfitartóktól

Arra kérik a baromfitartókat, hogy vonják ki a telepeiken termelt tojásokat a forgalomból azok, akik ismeretlen helyről származó állatgyógyászati készítményt vagy vegyszert használták a tojótyúkok kezelésére, illetve vizsgálják meg, hogy milyen készítményt használtak - mondta Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Cba - cikk közötti

    Az első hírek augusztus 2-án jelentek meg arról, hogy holland tojástermelő telepeken, valamint német és belga tojásüzemekben Fipronil rovarirtó szerrel kevert fertőtlenítőszert használtak.

    Az országos főállatorvos hangsúlyozta, hogy súlyos problémáról van szó, akár büntető feljelentést is eredményezhet a készítmény illegális alkalmazása, ugyanakkor az állattartók jóhiszemű áldozatai is lehetnek az ügynek, ahogy Hollandiában több helyen ez bebizonyosodott.

    Bognár Lajos felidézte, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) eddig 75 minta vizsgálatát fejezte be, ezek során derült ki, hogy két magyarországi tojástermelő telep is érintett.

    A Fipronil nagy tételben májkárosodást, illetve idegrendszeri tüneteket okozhat, főként a gyermekeknél.

    A helyettes államtitkár kiemelte: zárolnak minden tételt, amelyben bármilyen mennyiségben Fipronilt találnak, és megállapítják, vissza kell-e hívni a kereskedelemből vagy akár a fogyasztóktól.

    Vizsgálják a tojásból készült termékeket is, de ilyen termékekben eddig nem találtak a veszélyes szerből - tette hozzá.

    Azt még nem tudják biztosan, hogy került be Magyarországra a Fipronil. Azok a gyártók, amelyek Hollandiában és Belgiumban érintettnek bizonyultak, itt nem forgalmaztak termékeket, viszont Romániában is megtalálták a vegyületet készítményekben, tehát onnan is érkezhetett; az eljárás során vizsgálják a lehetőségeket - mondta Bognár Lajos.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Lajcsi felesége súlyos milliókra perelheti a magyar államot

Virág Márton 2022.12.08.
„Kérjen bocsánatot a meghurcolt Galambos Boglárkától a hatóság.”

Fésűs Nelly tabutémákat döntöget: szülőszobai élményeiről beszélt

Polesz Anita 2022.12.07.
Fésűs Nelly és még két közismert édesanya kendőzetlen őszinteséggel, tabuk nélkül mesélnek a hétköznapjaikról és az életükről egy most megjelent könyvben, úgy, ahogy eddig m&e...

Kabát Peti karácsonykor is akcióban: Aki megteheti, annak kutya kötelessége segíteni

AC News 2022.12.06.
Az egykori válogatott sportoló rendszeresen jótékonykodik, ezúttal korábbi sporttársaival és zenészekkel fogott össze a nélkülöző családok megsegítéséért.

Huppsz

Gőzerővel készül képzőművészeti kiállítására Kozsó

Pataki József 2022.12.08.
Az énekes festményeit már bemutatták Párizsban, Hongkongban és Szingapúrban. 2023-ban pedig az egyik budapesti galériában is kiállításra kerülnek az alkotásai.

Komoly kijelentés: Szabó Ádám új párja az énekes mellett szeretne megöregedni

Marinov Zsuzsanna 2022.12.08.
Még nagyon friss az énekes és a modell kapcsolata, de úgy tűnik, szélsebesen haladnak előre. Legutóbbi posztja alapján Szabó Ádám új kedvese már a közös jövőt tervezgeti.

Mai cuki: Rúzsa Magdi ikrei így várták a Mikulást

Marinov Zsuzsanna 2022.12.08.
A fotó alapján, az énekesnő 10 hónapos ikrei, Keve, Lujza és Zalán nagyon izgatottnak tűntek.   
video4 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között

AC News

Rendőrökre támadt egy férfi:Nem megyek veletek, dögöljetek meg!

Polesz Anita 2022.12.08.
Elkóborolt kislánya buktatta le a körözés alatt álló férfit, aki bekattant a hatóság látványától.

Veszélyes perecet vontak ki a forgalomból

Polesz Anita 2022.12.08.
Idegen anyag, szövetdarab lehetséges jelenléte miatt kivonta a forgalomból a Genuss Plus Kids Mini Perecet.

Ismét tarolt Django, a NAV rutinos szolgálati kutyája - Videó

Polesz Anita 2022.12.08.
A NAV munkatársai több mint kétezerötszáz doboz, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak Hegyeshalomnál. Segítségükre volt Django, a rutinos szolgálati kutya.

Sziréna

Durva fenyegetést kapott az egyik fővárosi tankerületi központ vezetőjének családja

Polesz Anita 2022.12.08.
Elmegyünk éjszaka a gyerekeidért és el fogjuk vágni a torkukat te mocskos rohadt büdös k…” „… anyádat is kibelezzük. Légy résen éjszaka.” – olvasta 2022. október 7-én ...

Megvan a végleges ítélet a várpalotai lezuhant körhinták ügyében

Polesz Anita 2022.12.08.
Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a várpalotai hintabaleset két vádlottját a Veszprémi Törvényszék csütörtökön.

Halálos balesetet okozott egy piros lámpánál zebrára lépő gyalogos - Videó

Polesz Anita 2022.12.07.
Egy 31 éves férfi a Blaha Lujza térnél lévő egyik zebránál, ittasan, a piros lámpa ellenére lépett le az úttestre. Egy motoros elütötte, aki a baleset miatt több mint egy évvel később az ...
Video4a - Kategóriák között
video3a - Kategóriák között
video2a - Kategóriák között

Itthon

Hornung Ágnes: nyolcvan százalékkal emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma

Pataki József 2022.12.08.
Európai összehasonlításban is kiemelkedő mértékben, nyolcvan százalékkal emelkedett Magyarországon a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt években - mondta a családokért felelős álla...

Halász János az ÁSZ-hoz fordult a baloldal külföldi finanszírozása ügyében

Pataki József 2022.12.08.
Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közérdekű bejelentéssel fordult az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) a "baloldal külföldi finanszírozása" ügyében.

Bakondi: idén eddig 258 ezer határsértőt fogtak el

Pataki József 2022.12.08.
Idén eddig 258 ezer határsértőt fogtak el a magyar rendőrök, míg tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 113 ezer volt - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtök reggel az M1 aktuális c...

Világ

Az amerikai gyerekek körében drámaian nőtt a túlzott marihuána-fogyasztáshoz kötődő orvosi esetek száma

Pataki József 2022.12.08.
Radikálisan megugrott a marihuána okozta mérgezéses esetek száma a gyerekek körében az Egyesült Államokban, eközben csökkent a mértéktelen alkoholfogyasztás  az elmúlt két évtizedben -...

Putyin: a háború elhúzódhat, de nincs szükség további mozgósításra

Pataki József 2022.12.08.
Az ukrajnai "különleges hadművelet" elhúzódhat, de nincs szükség további mozgósításra Oroszországban - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Civil Társadalom és Emberi Jogok Fejlesztése...

Fehér Ház: Ukrajna szuverén döntése, hogy a megkapott fegyvereket hol és mikor használja fel

Pataki József 2022.12.08.
Az Egyesült Államok soha nem bátorította Ukrajnát arra, hogy támadást intézzen orosz terület ellen, de a megkapott fegyverek felhasználásáról Ukrajna hoz döntést - jelentette ki a Fehér Há...
video5 - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között

Profil

Út a sikerig: Alkalmazottból lett Budapest legexkluzívabb klinikájának tulajdonosa

AC News 2022.12.03.
Közel 20 évvel ezelőtt még csak egy álmot dédelgetett a fiatal lány, ma már sikeres vállalkozó. Slamovits-Horváth Beáta bejárta a ranglétra minden lépcsőfokát, amerikai multiknál alapozta ...

Dr. Merkely Béla: Nem értik az emberek, miért kell egészségesen élni

Pataki József 2022.11.19.
A héten nyitották meg az ETELE Plázában a Body Worlds kiállítást, ahol feldarabolt emberi testeket, állatokat és a test más anatómiai struktúráit mutatják be plasztináció segíts&eac...

Pancsó Gergely: Gondoskodom róla, hogy póló ne maradjon szárazon

Pataki József 2022.11.05.
Az edző, már gyermekkora óta sportol minden egyes nap, így nem volt kérdés annak idején, hogy milyen irányba fog elmozdulni az élete. Azóta rengeteg versenyen mérettette meg magát, és sikert sikerre halmozott. &Eacu...

Amiről beszélnek

Johnny Depp még mindig küzd a kamuprofilokkal

Pataki József 2022.12.08.
Johnny Depp még nyáron tett közzé Facebook-oldalán egy bejegyzést, melyben felhívja a figyelmet arra, hogy sajnos sokan visszaélnek a nevével. Megosztotta a valós, saját közösségi média felületein...

A válófélben lévő Peller Mariann szerint kísértésre szükség van

Marinov Zsuzsanna 2022.12.08.
10 év házasság után válik Peller, aki a könyvbemutatóján fogalmazta meg gondolatait a házasságról és a szerelemről.  

Szorcsik Viki könnyek között árulta el elhunyt testvérének tett ígéretét

Marinov Zsuzsanna 2022.12.08.
Az egykori sorozatsztárt sorra érik a csapások. Nemrégiben agyvérzéssel szállították kórházba az édesanyját, az év elején pedig elveszítette imádott bátyját. Szorcsik ...
video3 - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között
Remiz uzlethaz - felugro