A Jobbik szerint nincs válság a pártban

Eleméry Máté 2018.11.09. Itthon

A Jobbik szerint nincs válság a pártban

Nincs válság, nincs szakadás a Jobbikban, a párt halad tovább a maga választotta úton - hangsúlyozta a Rágalominfó című sajtótájékoztató-sorozat pénteki eseményén kérdésre válaszolva Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő, szóvivő.

cba bejegyzeseknél(200x300)

    Három héttel ezelőtti adatokra hivatkozva az ellenzéki politikus arról beszélt: a választások óta nyolcszáznál többen hagyták el a pártot, ugyanakkor a kétszázat meghaladta a felvételüket kérők száma; szerinte "ez teljesen normális folyamat, ha ebbe nem magyaráznak bele többet".

    Teljesen normálisan működik a Jobbik, ugyanúgy, mint a korábbi években - jelentette ki Szilágyi György, azon feltételezésnek adva hangot, hogy taglétszámuk hasonló lehet, mint a Fideszé.

    A Volner János korábbi pártalelnök és frakcióvezető sajtóban megjelent állításaira reagálva azt közölte: már nem dolgozik a Jobbiknak Sneider Tamás párelnök felesége, hangsúlyozva, hogy az ügyvédnőt 2011-ben, azaz a házasságkötés előtt öt évvel kezdték alkalmazni.

    A nőt - aki jelenleg kisgyermekével van otthon és a pártelnök-választás előtt javasolta szerződése felbontását - "magas színvonalon dolgozó, nagy tudású jogászként" írta le, megjegyezve, hogy munkája ellen Volner Jánosnak a párt vezető személyiségeként nem volt kifogása.

    Ugyanakkor - jegyezte meg - Volner János saját, ügyvédjelölt barátnője alkalmazását kérte, márpedig "egy vezető jobbikos politikus nem követelhet és nem kérhet olyan dolgokat", amelyekre igényt tartott a később távozó alelnök.

    Szavai szerint Volner János "elment a Fidesz egyik platformjához, a Mi Hazánkhoz", és nem adta vissza képviselői megbízatását, amit nem ő nyert el, hanem a Jobbik.

    Becstelenül, mandátumtolvajként elment ebből a párttól, és azóta folyamatosan mást sem csinál, mint végrehajtja a Fidesz azon kéréseit, utasításait, hogy a Jobbikot ahol tudja, próbálja meg mocskolni és rágalmazni - fogalmazott Szilágyi György.

További cikkek

b3 bejegyzeseknél(200x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)
hbs(400x300)