Balog: A családokban van Magyarország jövője

2017.05.26. Itthon

Balog: A családokban van Magyarország jövője

A családokban van Magyarország, Európa és az egész teremtett világ jövője - mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken a családok XI. világkongresszusán, amelyet a Családok budapesti világtalálkozója keretében rendeztek meg.

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT

Balog Zoltán arról beszélt, ki kell mondani az igazságot, nem szabad megengedni, hogy elnyomják azok hangját, akik a családi értékeket akarják erősíteni. A miniszter hozzátette, a többséget nem mindig könnyű meggyőzni, de ha elég sokszor elmondják az igazságot, akkor akár népszerűvé is válhat.

A miniszter azt hangoztatta, nem elég csak gondolkodni, cselekedni is kell, mindenkinek elsősorban a saját hazájában. Eközben pedig egy világszövetség is kialakulhat annak érdekében, hogy újra a családok álljanak az élet középpontjában.

Szólt arról is, hogy a házasság és a családalapítás minden ember legszemélyesebb döntése, ez a döntés pedig akkor erős és stabil, ha a szeretet vezérli.

Az elköteleződéshez kevés a jó kormányzati politika és az anyagi támogatás, olyan szövetségesek kellenek, akik eljutnak a "szívig és a lélekig" - jelentette ki, hozzátéve, ilyen szövetségesek a családok iránt elkötelezett szervezetek, egyházak, tudósok és politikusok.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek úgy fogalmazott: a "családból merítjük az emberi együttélés értékeit és modelljét", az ember ott sajátítja el a másikra figyelés, a "segítő és másokért áldozatot vállaló szeretet képességét".

A bíboros Szent II. János Pál Ecclesia in Europa kezdetű apostoli buzdítását idézte, amely szerint a család "visszaadja a reményt az embernek, megadja a személy önértékébe vetett hitet. (.) Nagyon határozottan kell ezért állítani, hogy a házasság és a család intézménye Isten akaratából való".

Brian Brown, a Családok Világkongresszusának (World Congress of Families) elnöke arról beszélt, hogy a család a magja mindennek, az igazság, amely köré szerveződnek a különböző kultúrák és vallások. 

Kiemelte: mostanság nem könnyű kiállni a családokért, de a magyar kormány elkötelezte magát amellett, hogy a családot állítja politikájának középpontjába. Ezért mindenki tanulhat Magyarországtól - tette hozzá.

Larry D. Jacobs, a világkongresszus ügyvezető igazgatója azt mondta, a szervezet azon dolgozik, hogy támogassa a családot mint a társadalom egyetlen fenntartható egységét, segítse a családbarát nemzetek kiépítését és a családok naggyá tételét.

Steinbach József református püspök "Istentől készített, alapvető életrendnek" nevezte a családot, amely megfogalmazása szerint "minden további rend alapja a minket veszélyeztető, sokféle, rettenetes káosz ellenében".

Kiemelte: a Magyarországi Református Egyház a szolgálata egyik legfontosabb területének tekinti a házasságok, a családok építését, gondozását.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke videoüzenetében rámutatott: Isten azzal is bizonyította, hogy mennyire fontosnak tartja a családot, hogy amikor Jézus Krisztusban emberré lett, családba született. Hozzátette: Jézus arra tanított, hogy imáinkban "gyermeki bizalommal atyánknak szólíthatjuk a világmindenség urát", és még a kereszten is volt ereje gondoskodni édesanyjáról.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija arról beszélt, Isten minden létezőt sokaságban teremtett, kivéve az embert, akit eredetileg "egyként" és a saját képmására, hogy társa legyen a teremtésben. A gyermeknemzés tehát nem demográfiai, hanem az ember alaplétét, egzisztenciáját érintő kérdés. Akinek nincs gyermeke, az nem tapasztalja meg az Isten képmására teremtés ajándékát - fogalmazott.

Dmitrij Szmirnov orosz ortodox esperes szerint az ördög Ádám és Éva első napjától kezdve azért küzd, hogy bebizonyítsa, az ember méltatlan Isten szeretetére. E harcban az emberiség utolsó mentsvára a család - mondta, hozzátéve: a család elleni támadás, a nagy számú válás és abortusz az emberiség önmaga elleni támadása. Kitért a családban nevelés fontosságára is, az ördögi terv részének nevezve a "dolgozó nők igáslóvá alakítását".

Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese köszöntőjében úgy fogalmazott, a világkongresszus rendezési jogának odaítélésével elismerték a magyar családpolitika elmúlt években elért eredményeit, azt, hogy Magyarország a családpolitika, a család- és életvédelem egyik legemblematikusabb országává vált.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke azt mondta, amikor a családokkal foglalkozunk, akkor az emberi élet minőségéről és az ember világban elfoglalt helyéről gondolkodunk.

A rendezvényen Balog Zoltánt a kongresszus Familia et Veritas díjával tüntették ki "a családok és az élet méltóságának védelemében végzett önfeláldozó szolgálatáért". 

poggyasz jobb 400x300
php slider
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

További cikkek

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

Rivalda

Benkő Balázs: Azt hittem, megszakad a szívem! – Édesapja már nem élhette meg, mekkora elismerésben részesültek

Soltész Mónika 2021.01.15.
November 18-án, hosszú betegség következtében hunyt el Benkő László. Az Omega együttes legendás zenészétől december 2-án, mérhetetlen fájdalommal vettek végső búcsút a család ...

Tóth Andi: Rég túllépték a határt az emberek!

Pataki József 2021.01.14.
Az énekesnőnek elege van már abból, hogy naponta azt találgatják, ki lehet az új párja, vagy éppen az ezredik olyan cikk jelenik meg, ami arról szól, hogy egy szexibb képet tett fel magáról az Instáj&a...

Radics Gigi: Kezdem visszanyerni az eredeti alakomat és energiáimat

Soltész Mónika 2021.01.13.
Radics Gigi három hónappal ezelőtt adott életet kislányának. Az énekesnő, bár nagyon élvezi az anyaság minden pillanatát, várja, hogy újra a színpadon állhasson. Erre már nem kell sokat v&aacut...

Huppsz

Elítéli a villalakókat Puskás Peti

Pataki József 2021.01.15.
Már a ValóVilág powered by Big Brother műsorvezetőjének is sok volt az, amit a villában látott és hallott.

Testvérének nézik Keleti Andi édesanyját – „Ő is olyan „fitti lady”, mint én”

Soltész Mónika 2021.01.14.
Keleti Andrea néhány évtizede szöges ellentéte volt mai nyugodt és kiegyensúlyozott személyiségének. Szinte az érettségi után, 18 évesen el is költözött a családi házbó...

Durván kiakadt Tóth Andi – „Hagyjatok már békén!”

Pataki József 2021.01.13.
Az énekesnőnek már elege van abból, hogy egyes emberek megállás nélkül a bugyijában turkálnak.
b3 slider
HUBA
spaverin jobb(400x300)
poggyasz jobb 400x300

AC News

Intézményvezetői kinevezéseket adott át Kásler Miklós

AC News 2021.01.15.
Egészségügyi intézményvezetői kinevezéseket adott át az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten.    

Hideg, téli idő lesz a hétvégén

AC News 2021.01.15.
Hideg, téli idő lesz a hétvégén: többfelé várható havazás és sokfelé napközben is mínuszok lesznek. A leghidegebb órákban néhol akár mínusz 15 fok is lehet - derül ki az Or...

Jótékonysági kampány a zeneipari háttérmunkások megsegítésére

AC News 2021.01.15.
Jótékonysági kezdeményezés indul #savethebackstage néven a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került zene- és rendezvényipari munkavállalók megsegítésére. A befolyó bev&eacut...
Legnézettebb

    Sziréna

    Halálos bántalmazás a XI. kerületben

    AC News 2021.01.15.
    Egy megvert férfiról érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. január 15-én 0 óra 44 perckor.

    Vádat emeltek egy mórahalmi férfival szemben, aki megölte a testvérét

    AC News 2021.01.15.
    Vádat emeltek azzal a mórahalmi férfival szemben, aki tavaly januárban leszúrta 18 éves öccsét, majd rágyújtotta a házat - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség p&ea...

    Tűz volt egy miskolci társasházi lakásban - Több mint 80 lakót kimenekítettek

    AC News 2021.01.15.
    Teljesen kiégett egy panelház ötödik emeleti lakásának egyik szobája Miskolcon, a Sályi István utcában péntek hajnalban. Az avasi lakótelepen keletkezett tűzben nem sérült meg senki, a házból k...
    php slider
    spaverin jobb(400x300)
    b3 jobb(400x300)
    poggyasz jobb 400x300

    Itthon

    Meghalt 111 beteg, 1513-mal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

    Pataki József 2021.01.15.
    Meghalt 111, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1513 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.

    Orbán: 2022-től jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak

    Pataki József 2021.01.15.
    Legkésőbb 2022. január 1-jétől teljes jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban.

    Szijjártó: Magyarország segíti az azeri újjáépítést

    Pataki József 2021.01.15.
    A hegyi-karabahi konfliktus után Magyarország segíti az azeri újjáépítést - írta csütörtökön a Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter....

    Világ

    Franciaország teljes területén szombattól délután 6 órakor kezdődik a kijárási tilalom

    Pataki József 2021.01.15.
    Franciaország egész területén szombattól délután 6 órakor fog kezdődni az éjszakai kijárási tilalom "legalább két hétig", és a határellenőrzést is megerősíti a kor...

    Giuseppe Conte a parlamentben készül bizalmat kérni a kormányzás folytatásához

    Pataki József 2021.01.15.
    Harmadik kormánnyal is megpróbálkozik Olaszországban Giuseppe Conte miniszterelnök, azonnali lemondás helyett a parlamentben készül bizalmat kérni Stefano Polli, az ANSA olasz hírügynökség igazgatóhelyettese sz...

    Hárommillió oltást adtak be eddig az Egyesült Királyságban

    Pataki József 2021.01.15.
    Elérte a 3 milliót a koronavírus ellen beadott oltások száma az Egyesült Királyságban - közölte csütörtökön Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.
    bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
    spaverin jobb(400x300)
    Medytop Hiperiol
    poggyasz jobb 400x300

    Profil

    Dr. Kökény Zoltán: Ma Magyarországon több mint egymillió cukorbeteg él!

    Pataki József 2021.01.09.
    30 éve tette fel az életét arra Kökény Zoltán, hogy embereket gyógyítson. Az orvos hivatásának tekinti, hogy megelőzhetővé tegye, hogy a cukorbetegség oly sok esetben amputációval végződjön...

    Gendur András: Most az egyszerűbb gasztronómia felé irányul az érdeklődés

    Pataki József 2020.12.09.
    A gasztroszakértővel és hotel managerrel lapunk most arról beszélgetett, mi várható a mostani világjárvány miatt a vendéglátós piacon, illetve lesz-e gazdasági fellendülés ebben a szektorban, ha v...

    Jancsa Jani: A pizza az univerzális szeretet nyelve

    Pataki József 2020.09.23.
    A sztárszakács étterme, a Donna Mamma Pizza Napoletana nemrég megkapta az AVPN (Associazione Verace Pizza Napoletana) minősítést. A világörökség részének számító valódi nápolyi pizza e...

    Vélemény

    Karácsony a bicikliseknek, káosz az autósoknak

    Pataki József 2020.05.13.
    Soha ennyi anyázás nem hangzott még el a fővárosi Nagykörúton egy szép, ám rosszul kivitelezett gondolat miatt. Kialakították ugyanis a biciklisávot és ahogy ígérték: csak egy sávot haszn&a...

    Mindenki lehet öntörvényű, DE…

    AC News 2019.10.18.
    Kozári Ágnes valószínűleg bele sem gondolt abba, mennyire kellemetlen helyzetbe hozta azokat az embereket, akik a Séfek Séfe műsoron dolgoznak. Kozi a sajtónak tartott interjúnapon a fotósok előtt letolta a nadrágját, mu...

    VÉLEMÉNY – Baukó Évának még bele kell rázódnia

    AC News 2018.11.08.
    Elindult a Való Világ 9 Powered by Big Brother. Baukó Éva újra szerepet kapott, hiszen a BeleValóVilág egyik műsorvezetője, immáron másodszor. Úgy tűnik, hogy a két időszak között eltelt idő alatt pedig sokat...
    spaverin jobb(400x300)
    spaverin jobb(400x300)
    poggyasz jobb 400x300
    b3 jobb(400x300)

    Amiről beszélnek

    Súlyos millióktól esett el Korda György és Balázs Klári – „Ép ésszel nem lehet kibírni ezt az egészet”

    Soltész Mónika 2021.01.15.
    A koronavírus-járvány hatásai anyagilag és lelkileg is megviseli Korda Györgyöt és Balázs Klárit. Óriási bevételkiesést jelent számukra, hogy lassan egy éve nem állhattak színpad...

    Völgyi Zsuzsi elárulta, hogyan békült ki férjével

    Soltész Mónika 2021.01.15.
    Négyévnyi házasság után, másfél évvel ezelőtt költözött el Völgyi Zsuzsi kislányával férje hosszasan épülő családi házából. Az énekesnő akkor azt mondta,...

    Kálid Artúr papként tűnik fel a Barátok köztben

    Soltész Mónika 2021.01.15.
    Merész gondolatnak tartotta Kálid Artúr, hogy katolikus papot játszik a Barátok köztben, de örömmel mondott igent a felkérése, mert nagyon szeret forgatni, ráadásul együtt szerepelhet a feleségével.