Halász János: Botka László csökkentené a nyugdíjakat

AC News 2017.03.26. Itthon

Halász János: Botka László csökkentené a nyugdíjakat

A Fidesz-frakció szerint a baloldalon semmi nem változik, "Gyurcsány és Bajnai után most itt van Botka László, aki maga is egy újabb adóemelő és nyugdíjcsökkentő szocialista" - mondta Halász János, a kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT

Kiemelte, hogy a "baloldalon hosszú évek óta ugyanaz a politika, az MSZP csak a neveket váltogatja a kirakatban: Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy, Tóbiás, Molnár Gyula, most pedig itt van Botka László".

Hangsúlyozta azt is, bár most Botka László igyekszik úgy tenni, mintha semmi köze nem lett volna az eddigi szocialista politikához, a valóság az, hogy abban több mint húsz éve szerepet vállal.

Halász János szerint ezt mutatja, hogy Botka László - többi szocialista képviselőtársához hasonlóan - "helyeselt és megszavazott minden egyes megszorítást, amely a magyar családokat, a nyugdíjasokat, a dolgozókat sújtotta, és amellyel tönkretették a gazdaságot és csaknem csődbe vitték az országot".

Botka László is "elvett az idősektől egyhavi nyugdíjat és a közalkalmazottaktól egyhavi bért", és támogatott minden egyes adóemelést, továbbá a családi adókedvezmény és az otthonteremtési kedvezmény eltörlését, a személyi jövedelemadó növelését, a lakások és az élelmiszerek áfájának emelését, valamint a magyar vállalkozásokat sújtó adóemeléseket - sorolta a Fidesz-frakció szóvivője.

Hozzátette: az MSZP miniszterelnök-jelöltje korábban támogatta a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj bevezetését is.

Halász János szerint Botka László most úgy tesz, mintha ellenére lenne Gyurcsány Ferenc (a Demokratikus Koalíció elnöke, korábbi miniszterelnök), de valójában támogatta a megválasztását, majd a "szövetségese volt minden egyes megszorításban".

Az MSZP Botka Lászlóval ugyanott folytatná, ahol abbahagyta: "munkanélküli segélyosztással, álnevén alapjövedelemmel", továbbá adóemelésekkel és vagyonadóval - folytatta a kormánypárti politikus, aki szerint a szocialistáknál az adóemelések célpontjai mindig a bérből és fizetésből élők, a gyermekes családok és a hazai vállalkozások voltak.

 

Halász János szerint a szocialisták Botka Lászlóval összességében ugyanazt a társadalom- és gazdaságpolitikát akarják folytatni, amellyel egyszer már tönkretették az országot: megduplázták a munkanélküliséget és az államadósságot, eladósították és elszegényítették a magyar családokat.

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT