Halász János ismét nekiment Vona Gábornak nyugdíjas-ügyben 

2017.08.27. Itthon

Halász János ismét nekiment Vona Gábornak nyugdíjas-ügyben 

Többszöri felszólítás ellenére sem hajlandó bocsánatot kérni a nyugdíjasoktól Vona Gábor, a Jobbik elnöke - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Cba - cikk közötti

    Halász János emlékeztetett, Vona Gábor közösségi oldalán egyebek mellett azt írta, "hétköznapokon kedves bácsikák és  nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a 20. század minden traumáját". 

    Szerinte azért volt szükség az időseket érintő telefonos tájékoztató kampányra, mert láthatóan Vona Gábor nem akar bocsánatot kérni a nyugdíjasoktól. 

    "Nem úszhatja meg Vona Gábor egy egyszerű vállrándítással ezeket a súlyos kijelentéseket, amiket a nyugdíjasokra tett" - fűzte hozzá.

    Ha ezentúl sem kér bocsánatot - mondta a szóvivő -, akkor Vona Gábort mint politikust sem lehet komolyan venni, és ezzel kiírja magát a komolyan vehető politikusok köréből. Ugyanakkor a Fidesz azt várja, hogy ha Vona Gábor nem kér bocsánatot a hárommillió megsértett nyugdíjastól, akkor valamelyik jobbikos politikus megteszi majd ezt.

    Megjegyezte azt is, a Jobbik olyan elveket képvisel, amelyek tönkretennék Magyarországot, míg a magyar embereknek csak rosszat hozna a kormányzásuk.

    A magyar-holland diplomáciai konfliktussal kapcsolatban kérdésre válaszolva Halász János elmondta, a kormánytól azt várják, hogy védje meg az országot. 

    "Nagyon határozottan meg kell védeni magunkat, hiszen Hollandia nagykövete gyalázta Magyarországot; ez példátlan, megengedhetetlen és nyilvános bocsánatkérésre, nyilvános tisztázásra van szükség" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a holland külügyminiszter lépése helyénvaló volt, amikor elhatárolódott a nagykövet kijelentésétől.

    Ugyanakkor ez nem elegendő - fűzte hozzá -, a hollandoknak nyilvánosan kell közzétenniük a megfelelő, elnézést kérő nyilatkozatot.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Lajcsi felesége súlyos milliókra perelheti a magyar államot

Virág Márton 2022.12.08.
„Kérjen bocsánatot a meghurcolt Galambos Boglárkától a hatóság.”

Fésűs Nelly tabutémákat döntöget: szülőszobai élményeiről beszélt

Polesz Anita 2022.12.07.
Fésűs Nelly és még két közismert édesanya kendőzetlen őszinteséggel, tabuk nélkül mesélnek a hétköznapjaikról és az életükről egy most megjelent könyvben, úgy, ahogy eddig m&e...

Kabát Peti karácsonykor is akcióban: Aki megteheti, annak kutya kötelessége segíteni

AC News 2022.12.06.
Az egykori válogatott sportoló rendszeresen jótékonykodik, ezúttal korábbi sporttársaival és zenészekkel fogott össze a nélkülöző családok megsegítéséért.

Huppsz

Komoly kijelentés: Szabó Ádám új párja az énekes mellett szeretne megöregedni

Marinov Zsuzsanna 2022.12.08.
Még nagyon friss az énekes és a modell kapcsolata, de úgy tűnik, szélsebesen haladnak előre. Legutóbbi posztja alapján Szabó Ádám új kedvese már a közös jövőt tervezgeti.

Mai cuki: Rúzsa Magdi ikrei így várták a Mikulást

Marinov Zsuzsanna 2022.12.08.
A fotó alapján, az énekesnő 10 hónapos ikrei, Keve, Lujza és Zalán nagyon izgatottnak tűntek.   

Ilyen dögös télanyóra vágyik minden férfi –Fotó!

Marinov Zsuzsanna 2022.12.07.
Az ismert üzletasszony-modell nem is lehetne szexibb a Mikulás szettjében.
video3a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között

AC News

Rendőrökre támadt egy férfi:Nem megyek veletek, dögöljetek meg!

Polesz Anita 2022.12.08.
Elkóborolt kislánya buktatta le a körözés alatt álló férfit, aki bekattant a hatóság látványától.

Veszélyes perecet vontak ki a forgalomból

Polesz Anita 2022.12.08.
Idegen anyag, szövetdarab lehetséges jelenléte miatt kivonta a forgalomból a Genuss Plus Kids Mini Perecet.

Ismét tarolt Django, a NAV rutinos szolgálati kutyája - Videó

Polesz Anita 2022.12.08.
A NAV munkatársai több mint kétezerötszáz doboz, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak Hegyeshalomnál. Segítségükre volt Django, a rutinos szolgálati kutya.

Sziréna

Durva fenyegetést kapott az egyik fővárosi tankerületi központ vezetőjének családja

Polesz Anita 2022.12.08.
Elmegyünk éjszaka a gyerekeidért és el fogjuk vágni a torkukat te mocskos rohadt büdös k…” „… anyádat is kibelezzük. Légy résen éjszaka.” – olvasta 2022. október 7-én ...

Megvan a végleges ítélet a várpalotai lezuhant körhinták ügyében

Polesz Anita 2022.12.08.
Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a várpalotai hintabaleset két vádlottját a Veszprémi Törvényszék csütörtökön.

Halálos balesetet okozott egy piros lámpánál zebrára lépő gyalogos - Videó

Polesz Anita 2022.12.07.
Egy 31 éves férfi a Blaha Lujza térnél lévő egyik zebránál, ittasan, a piros lámpa ellenére lépett le az úttestre. Egy motoros elütötte, aki a baleset miatt több mint egy évvel később az ...
video3a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között
video3 - Kategoriak között

Itthon

Hornung Ágnes: nyolcvan százalékkal emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma

Pataki József 2022.12.08.
Európai összehasonlításban is kiemelkedő mértékben, nyolcvan százalékkal emelkedett Magyarországon a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt években - mondta a családokért felelős álla...

Halász János az ÁSZ-hoz fordult a baloldal külföldi finanszírozása ügyében

Pataki József 2022.12.08.
Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közérdekű bejelentéssel fordult az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) a "baloldal külföldi finanszírozása" ügyében.

Bakondi: idén eddig 258 ezer határsértőt fogtak el

Pataki József 2022.12.08.
Idén eddig 258 ezer határsértőt fogtak el a magyar rendőrök, míg tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 113 ezer volt - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtök reggel az M1 aktuális c...

Világ

Az amerikai gyerekek körében drámaian nőtt a túlzott marihuána-fogyasztáshoz kötődő orvosi esetek száma

Pataki József 2022.12.08.
Radikálisan megugrott a marihuána okozta mérgezéses esetek száma a gyerekek körében az Egyesült Államokban, eközben csökkent a mértéktelen alkoholfogyasztás  az elmúlt két évtizedben -...

Putyin: a háború elhúzódhat, de nincs szükség további mozgósításra

Pataki József 2022.12.08.
Az ukrajnai "különleges hadművelet" elhúzódhat, de nincs szükség további mozgósításra Oroszországban - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Civil Társadalom és Emberi Jogok Fejlesztése...

Fehér Ház: Ukrajna szuverén döntése, hogy a megkapott fegyvereket hol és mikor használja fel

Pataki József 2022.12.08.
Az Egyesült Államok soha nem bátorította Ukrajnát arra, hogy támadást intézzen orosz terület ellen, de a megkapott fegyverek felhasználásáról Ukrajna hoz döntést - jelentette ki a Fehér Há...
video1a - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között

Profil

Út a sikerig: Alkalmazottból lett Budapest legexkluzívabb klinikájának tulajdonosa

AC News 2022.12.03.
Közel 20 évvel ezelőtt még csak egy álmot dédelgetett a fiatal lány, ma már sikeres vállalkozó. Slamovits-Horváth Beáta bejárta a ranglétra minden lépcsőfokát, amerikai multiknál alapozta ...

Dr. Merkely Béla: Nem értik az emberek, miért kell egészségesen élni

Pataki József 2022.11.19.
A héten nyitották meg az ETELE Plázában a Body Worlds kiállítást, ahol feldarabolt emberi testeket, állatokat és a test más anatómiai struktúráit mutatják be plasztináció segíts&eac...

Pancsó Gergely: Gondoskodom róla, hogy póló ne maradjon szárazon

Pataki József 2022.11.05.
Az edző, már gyermekkora óta sportol minden egyes nap, így nem volt kérdés annak idején, hogy milyen irányba fog elmozdulni az élete. Azóta rengeteg versenyen mérettette meg magát, és sikert sikerre halmozott. &Eacu...

Amiről beszélnek

Johnny Depp még mindig küzd a kamuprofilokkal

Pataki József 2022.12.08.
Johnny Depp még nyáron tett közzé Facebook-oldalán egy bejegyzést, melyben felhívja a figyelmet arra, hogy sajnos sokan visszaélnek a nevével. Megosztotta a valós, saját közösségi média felületein...

A válófélben lévő Peller Mariann szerint kísértésre szükség van

Marinov Zsuzsanna 2022.12.08.
10 év házasság után válik Peller, aki a könyvbemutatóján fogalmazta meg gondolatait a házasságról és a szerelemről.  

Szorcsik Viki könnyek között árulta el elhunyt testvérének tett ígéretét

Marinov Zsuzsanna 2022.12.08.
Az egykori sorozatsztárt sorra érik a csapások. Nemrégiben agyvérzéssel szállították kórházba az édesanyját, az év elején pedig elveszítette imádott bátyját. Szorcsik ...
video3 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között
Remiz uzlethaz - felugro