ITM: Külhoni magyar tehetségeket segít a Hunyadi János ösztöndíj

Pataki József 2021.07.20. Itthon

ITM: Külhoni magyar tehetségeket segít a Hunyadi János ösztöndíj

Már elérhető az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Hunyadi János ösztöndíjpályázata, amelyben a kormány a hazai felsőoktatásban állami ösztöndíjjal tanuló külhoni fiatalok részére nyújt havi rendszerességű támogatást - közölte a tárca az MTI-vel kedden.

A minisztérium közleményében idézte Bódis Józsefet, a tárca felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárát, aki azt mondta: a külhoni magyar fiatal értelmiség helyben maradása és boldogulása, a határon túli közösségek fenntartása nemzeti érdekünk. Hozzátette: ebben a munkában kulcsszerepet töltenek be azok az egyetemi hallgatók, akik Magyarországon megszerzett tudásukat szülőföldjükön kamatoztatják, vagy a szomszédos országok magyarlakta területein vesznek részt anyanyelvi felsőfokú oktatásban.

Az ITM közlemény emlékeztetett: a kormány évek óta széleskörű támogatásokkal ismeri el a Kárpát-medencei oktatási és kutatási területeken folytatott közös munkát. Mint írták: a külhoni fiatalok számára elérhető ösztönzők rendszere az elmúlt években az igényekhez igazodva formálódott, számos lehetőséget kínálva az érintetteknek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által megbízott Eötvös Loránd Tudományegyetem 2016 óta vállal szerepet a külhoni felsőoktatási támogatásokkal kapcsolatos feladatok ellátásában, adminisztratív lebonyolítóként, a Márton Áron Szakkollégium és a kollégiumi hálózat működtetőjeként.

Az ELTE lebonyolításában kiírt legnépszerűbb program a Hunyadi János ösztöndíj, amely a felsőoktatási tanulmányaikat Magyarországon állami ösztöndíjas képzésen megkezdő és folytató külhoni fiatalok számára érhető el - írták. Hozzátették: az idei kiírás 2021. július 12-én jelent meg, a pályázatok beadási határideje 2021. augusztus 8.

A Hunyadi János ösztöndíjat Felvidékről, Kárpátaljáról, Vajdaságból, Horvátországból és a Muravidékről érkező hallgatók nyerhetik el. Külön helyeket tartanak fenn a csángó hallgatók és a Külgazdasági és Külügyminisztérium magyarországi előkészítőjét sikeresen elvégző fiatalok számára is. A 2021/2022-es tanévben alap és osztatlan képzésben összesen 296 fő, mesterképzésben 84 fő, doktori képzésben 25 fő részesülhet az ösztöndíjban.

A tárca Bódis Józsefet idézve azt írta: az ösztöndíjat elnyerők lakhatása is biztosított a Márton Áron Kollégiumokban. A kezdeményezés a következő tanévben több mint négyszáz magyar fiatal számára teremti meg felsőoktatási tanulmányaik megkezdésének, folytatásának feltételeit. (MTI)

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Szívbetegség kínozza a koronavírus után Balázs Klárit

AC News 2021.09.17.
Az énekesnő tudtán kívül esett át a betegségen, pulzusa extrém alacsony, nagyon megijedt az orvosi diagnózistól. 

Bódi Margó: Azt hittem, megint sztrókom lesz!

AC News 2021.09.16.
Borzasztó fájdalmakkal kellett megküzdenie Bódi Margónak! Az énekesnő az utóbbi hónapokban már járni is alig tudott, halogatta az orvosi vizsgálatokat, mire aztán kiderült végre, mi okozza az elviselhetetl...

Zalatnay Sarolta: Ezt a pénzt a munkásságomért kaptam és nem a politikai hitvallásomért!

AC News 2021.09.15.
Az aranytorkú énekesnőt megviselik a támadások, de arra is felkészült, hogy pár rajongója hátat fordít neki.

Huppsz

Péterfy Bori: Sajnos engem is utolért és leterített a Covid

AC News 2021.09.17.
Szomorú hírt adott közre közösségi oldalán a színésznő-énekesnő. Sajnos ő is elkapta a koronavírust, ami miatt le kellett mondania az előadásait is.    

Várkonyi Andrea: Volt lánybúcsú, de nem egy luxusvitorláson

AC News 2021.09.16.
A híresség egy Bride feliratú hajpánttal tisztázta a pletykákat a közösségi oldalán.

Győrfi Pál már a harmadik oltásán is túl van

AC News 2021.09.16.
Győrfi Pál továbbra is arra kér mindenkit, hogy vigyázzunk egymásra. A szóvivő már túl is van az emlékeztető oltásán, és vele együtt 12 éves kisfia is megkapta az első adag vakcinát.  ...
video1a - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között

AC News

Olaszországban kötelező a koronavírus elleni oltás a munkásoknak

AC News 2021.09.17.
Ha valaki nem kapta meg a vakcinát vagy nem esett át a víruson, elvesztheti az állását. 

Extrém körülmények között szült Polgár Kriszta

AC News 2021.09.17.
 Hurrikán nehezítette a szépség kislányának születését. 

Idén utoljára nyílik meg a rakpart

AC News 2021.09.17.
Idén utolsó alkalommal nyílik meg hétvégén a pesti alsó rakpart az érdeklődők előtt. A gyalog és mikromobilitási eszközzel, például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők szeptember 18-&aac...

Sziréna

Zebrán ütötte el a gyalogost

AC News 2021.09.17.
A személygépkocsi sofőrje ellen a Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.      

Üzenni akart a rongálással

AC News 2021.09.17.
A dombóvári rendőrök rövid időn belül elfogták azt a szakcsi nőt, aki haragosa rokonának autóját rongálta meg.  

Egymillió illegális potencianövelő tablettát találtak egy kőbányai raktárban

AC News 2021.09.17.
Mintegy egymillió darab, illegális gyógyszert találtak egy kőbányai raktárban, a potencianövelő tabletták összértéke meghaladja a 760 millió forintot - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
video4 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között

Itthon

Újabb több mint 170 ezer adag Pfizer-vakcina érkezett Magyarországra

AC News 2021.09.17.
A héten újabb több mint 170 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra - tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. pénteken az MTI-t.   

Orbán: Jobb ha van harmadik oltás, mint ha nincs

AC News 2021.09.17.
Jobb ha van harmadik oltás, mint ha nincs - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a koronavírus-járvány elleni védekezés fontosságát han...

Elhunyt öt beteg, 479 új fertőzöttet találtak Magyarországon

AC News 2021.09.17.
Öt beteg meghalt és újabb 479 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 855 039 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5...

Világ

A fertőzöttek száma 227 millió, a halálos áldozatoké 4,669 millió a világon

AC News 2021.09.17.
A világon 227 019 435 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, míg a halálos áldozatok száma 4 669 895 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. ...

Megtízszerezte az oltottak védelmét a harmadik oltás Izraelben

AC News 2021.09.17.
A koronavírus elleni harmadik oltás Izraelben megtízszerezte az oltottak védelmét a fertőzéssel és meghússzorozta védettségüket a súlyos fertőzéssel szemben - összegezték tapasztalataikat izraeli k...

Visszatértek a Földre a kínai űrállomás előkészítésén dolgozó űrhajósok

AC News 2021.09.17.
Visszatért pénteken a Földre a kínai űrállomás előkészítésén dolgozó három kínai űrhajós, aki három hónapon át tartózkodott az űrállomás központi elem&ea...
video1a - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között

Profil

Around Pancake: Gimis lány fejéből pattant ki az egyedülálló vállalkozás

AC News 2021.08.02.
Az Around Pancake nemrég nyitotta meg kapuit a Nagymező utcában, ahol 10 nemzet 14 palacsintáját kínálják. Az biztos, hogy itt mindenki megtalálja a foga alá valót, az egyszerű palacsintaimádótól a gasztro ...

Mosolyka lélekmelengető filmjében mindenki megtalálja magát - „Néha igenis lehet nehéz az élet”

AC News 2021.06.19.
Közel tízezren látták már a Majd helyett MOST című filmet, mely Hozleiter Fanny, ismertebb nevén Mosolyka, a még kerekesszékes magyar író és blogger életét dolgozza fel. És bár a film f&oac...

Börcsök Viktória: Mindig azt az énemet veszem elő, amelyikre éppen szükség van!

AC News 2021.06.12.
Viki olyan sok mindennel foglalkozik egyszerre, hogy felsorolni sem könnyű. Műkorcsolyázó, a Nemzeti Jégszínház szólistája, Youtuber, műsorvezető, influencer, számos videoklip szereplője. Legutóbb például kisfi&aa...

Amiről beszélnek

Kriptovalutával is fizethetnek Salvaorban

AC News 2021.09.17.
Hivatalos fizetőeszköz lehet a bitcoin a mikroországban. 

Megnyílt az első okospláza Budapesten

AC News 2021.09.17.
Navigációban, parkolásban és a vásárlásban is segít az épület felhő alapú szolgáltatása.   

Családi tragédia miatt távozott a Survivor játékosa

AC News 2021.09.17.
Tibi a testvérét vesztette el a túlélőshow forgatása alatt.   
Video4a - Kategóriák között
video2a - Kategóriák között
video1a - Kategoriak között