Kovács Zoltán: Elfogadták a biztosítási tervet

Pataki József 2021.08.04. Itthon

Kovács Zoltán: Elfogadták a biztosítási tervet

Elfogadta az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztosítási tervét a rendezvény biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, a testület vezetője kedden Budapesten.

Kovács Zoltán a testület ülését követően a közmédiának elmondta, hogy egy nyitott kérdés maradt, a Lánchíd biztosítása, mivel azon gyúlékony anyagok találhatók a zajló felújítás miatt, de várhatóan napokon belül meglesz a megoldás.

A kormány minden idők legnagyobb szabású Szent István-napi fesztiváljára készül, ez logisztikai és szervezési szempontból is nagyobb felkészültséget igényel. Sok tízezer ember összehangolt munkájára van szükség az előkészületek és a rendezvénysorozat 3,5 napja során. Az elsődleges szempont most is a biztonság - közölte a politikus, kiemelve: az ünnep biztosításában közreműködő szervezetek felkészültek az augusztus 20-ai ünnepségsorozatra, fesztiválra.

Az államtitkár kifejtette: idén 17 helyszínen zajlanak az augusztus 20-ai központi rendezvények. A tűzijáték is nagyobb lesz a szokásosnál: a Duna vonalában 4,3 kilométer hosszan, sokkal több kilövőállásról indítják majd a rakétákat, így itt is több biztonsági intézkedésre van szükség.

Kovács Zoltán elmondta: amikor "úrrá lettek" a koronavírus-járvány harmadik hullámán, úgy tervezték, hogy korlátozásoktól mentesen rendezik meg az augusztus 20-i rendezvényeket. A jelenlegi helyzet alapján ez így is lesz, s kedden meg is jelenik a kormányrendelet, amely a rendezvényekre egyébként vonatkozó korlátozások alól mentesíti az augusztus 20-ai ünnepi eseményeket.

A két operatív törzs - az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításért, illetve a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület - összetételét és tevékenységét illetően vannak átfedések. Kovács Zoltán, aki mindkét testület munkájában részt vesz, azt mondta, így folyamatos az információáramlás. A Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársaival, valamint a kormányhivatalok bevonásával arra is fel vannak készülve, hogy az emberek biztonsága érdekében szükség esetén azonnali döntéseket hozzanak a rendezvényekről.

Az államtitkár felidézte: 2010-ben - javaslatára - azért is döntött a kormány operatív törzsek felállításáról, "nehogy megismétlődjön az, ami 2006-ban egyébként elkerülhető lett volna". Akkor - mondta - "emberéleteket követelt az, hogy az egyébként ismeretek, tudás birtokában lévő szervezők, hatóságok, minisztériumok nem beszéltek egymással". 2010 óta viszont az érintett szervek együttműködésének keretei adottak - tette hozzá a törzs vezetője.

Kovács Zoltán kiemelte: az Országos Meteorológiai Szolgálat kezdetben napi, majd az ünnepi rendezvényekhez közeledve még sűrűbb jelentéseket küld az operatív törzsnek. A 3,5 napos rendezvénysorozat idején negyedórás, a tűzijáték idején pedig valós idejű jelentésszolgáltatást biztosít az Országos Meteorológiai Szolgálat, amelynek egy munkatársa tagja is az operatív törzsnek.

A rendezvények vonalában a meteorológiai szolgálat két alkalmi jelzőrendszert is működtetni fog. A tűzijáték technológiája pedig már évek óta úgy van kialakítva, hogy szükség esetén azonnal, egy gombnyomással leállítható a tűzijáték - mondta Kovács Zoltán.

Az államtitkár kora délután a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: ahogy azt tavalyelőtt eldöntötték - de tavaly a koronavírus-járvány nem tette lehetővé -, az államalapítás ünnepét szeretnék olyan eseménnyé emelni, amely túlmutat a korábbi nemzeti ünnepeken. Céljuk, hogy minél többen kapcsolódhassanak be az államalapító Szent István király napjának megünneplésébe - tette hozzá.

Az idei ünnep programjait a szentistvannap2021.hu oldalon teszik elérhetővé. (MTI)

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

BREAKING! Elértük DJ Dominique-t – „Agyérgörcsöm volt”

Pataki József 2021.09.24.
DJ Dominique tegnap került kórházba, de eddig nem lehetett tudni, hogy pontosan mi is történt.

Megműtötték Peller Károlyt – A színpadon szenvedett komoly balesetet

AC News 2021.09.23.
A színész csak a mázlinak köszönheti, hogy nem esett ki fél évre a munkából. Peller Károlyt a színpadon érte baleset, ami után meg kellett műteni.

Weisz Fanni: Elpazaroltam 5 évet az életemből

AC News 2021.09.22.
Másokon szeretne segíteni a siket szépség, többek között szerelmi csalódásairól és élete vicces történeteiről is vallott.

Huppsz

Le akarják nyúlni Kulcsár Edina férjét

AC News 2021.09.25.
Ismeretlen követő csapná le Csutit a modell kezéről.

Megrekedt Tina és Emilio fogyása, turbó fokozatra kapcsol a páros

Pataki József 2021.09.25.
Az énekes és felesége hónapok óta tartják a diétát, amelynek meg is lett az eredménye. Bár több tucat kilót adtak eddig le, fogyásuk most megrekedt ezért most új taktikához folyamodnak.

85 éves az ország Janka nénije

AC News 2021.09.24.
Pásztor Erzsit a színpad élteti, felkészült a végre, de amíg a lába bírja, addig szórakoztatja a közönséget.
video3a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között

AC News

Kávéházak Éjszakája Budapest mellett Veszprémben is

AC News 2021.09.25.
Idén Budapest mellett Veszprém is házigazdája a Kávéházak Éjszakája rendezvénysorozatnak. Veszprémben szeptember 25-26. között tizenhárom helyszínen ötven program várja idén az &ea...

A csecsemők is védelmet kapnak a koronavírus ellen az anyukájuktól

AC News 2021.09.24.
A koronavírus elleni védőoltásban részesült várandós kismamák átadják a védelmet újszülöttjeiknek - állapította meg egy szerdán közzétett új tanulmány.

Megkezdődött a Velencei-tó vízpótlásának előkészülete

AC News 2021.09.24.
Még várni kell arra, hogy a víz a tározóból a Velencei-tóba jusson, de a folyamat már zajlik.

Sziréna

Autós felvonulást tartanak a rendőrök vasárnap Budapesten

AC News 2021.09.24.
Nagyszabású autós felvonulást tart vasárnap a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) fennállásának 140. évfordulója alkalmából.     

Lőszereket találtak egy autóban a beregsurányi határállomáson

AC News 2021.09.24.
Kétszázötven darab, 9 milliméteres lőszert találtak egy autóban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a beregsurányi magyar-ukrán határállomáson - közölte a hatósá...

Félmilliót zsákmányolt, de nem tudta elkölteni     

AC News 2021.09.24.
A Makói Rendőrkapitányságon lopás miatt indult eljárás egy 62 éves férfi ellen, aki eltulajdonított egy táskát a benne lévő értékekkel együtt Csanádpalotán.
Video4a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között
min-mano

Itthon

Palkovics: Hazánk lehet az alternatíva a német hadiipari cégeknek

Pataki József 2021.09.24.
Mozgolódnak a német és az osztrák hadiipari vállalatok, mert nem érzik biztonságban a működésüket, ebből a szempontból is meghatározó lehet a vasárnapi németországi választás v...

Varga Mihály: Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről

Pataki József 2021.09.24.
Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter péntek reggel a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Szijjártó: A vakcinák jelentik az egyedüli megoldást a világjárvánnyal szemben

Pataki József 2021.09.24.
A vakcinák jelentik az egyedüli megoldást és tudják megvédeni az emberiséget a világjárvánnyal szemben - jelentette ki felszólalásában Szijjártó Péter külgazdasági és k&uu...

Világ

Megerősítette a párizsi esküdtszék Carlos, "a Sakál" életfogytiglani börtönbüntetését

Pataki József 2021.09.24.
Megerősítette csütörtökön a párizsi különleges, terrorcselekményekkel foglalkozó törvényszék Carlos, a Sakál néven ismertté vált, elítélt terrorista, a venezuelai Ilich Ramí...

Tendert írt ki az orosz holdutazás előkészítésére a Roszkoszmosz

Pataki József 2021.09.24.
Tendert írt ki a Roszkoszmosz állami űrkutatási vállalat csütörtökön az emberek a Holdra szállását is magában foglaló holdprogram előkészítésére.

Az Oxford/AstraZeneca-oltás fejlesztői szerint idővel a náthavírushoz hasonlóvá szelídül az új típusú koronavírus

Pataki József 2021.09.24.
Az Oxford/AstraZeneca-oltás vezető fejlesztői szerint a mostani koronavírus-járványt okozó Sars-CoV-2 típusú vírus hatása hamarosan a náthát is okozó szezonális koronavírusfajtákéhoz les...
Video4a - Kategóriák között
video3a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között

Profil

Around Pancake: Gimis lány fejéből pattant ki az egyedülálló vállalkozás

AC News 2021.08.02.
Az Around Pancake nemrég nyitotta meg kapuit a Nagymező utcában, ahol 10 nemzet 14 palacsintáját kínálják. Az biztos, hogy itt mindenki megtalálja a foga alá valót, az egyszerű palacsintaimádótól a gasztro ...

Mosolyka lélekmelengető filmjében mindenki megtalálja magát - „Néha igenis lehet nehéz az élet”

AC News 2021.06.19.
Közel tízezren látták már a Majd helyett MOST című filmet, mely Hozleiter Fanny, ismertebb nevén Mosolyka, a még kerekesszékes magyar író és blogger életét dolgozza fel. És bár a film f&oac...

Börcsök Viktória: Mindig azt az énemet veszem elő, amelyikre éppen szükség van!

AC News 2021.06.12.
Viki olyan sok mindennel foglalkozik egyszerre, hogy felsorolni sem könnyű. Műkorcsolyázó, a Nemzeti Jégszínház szólistája, Youtuber, műsorvezető, influencer, számos videoklip szereplője. Legutóbb például kisfi&aa...

Amiről beszélnek

Díjat kapott Schobert Norbi

AC News 2021.09.24.
A sztrókon átesett sztár személyesen vette át a díjat.

Gyászol Kárász Róbert

AC News 2021.09.24.
Leghűségesebb társát vesztette el a műsorvezető.

Azta! 50 évesen anya lesz Tereskova

AC News 2021.09.24.
A botrányhősnőről sokáig azt hitték, csak viccből terhes.
video5 - Kategoriak között
min-mano
video1a - Kategoriak között