„Orbán Viktor nemzetközi mozgástere jelentősen nőtt, a 68-asoké csökkent”

Pataki József 2019.07.29. Itthon

„Orbán Viktor nemzetközi mozgástere jelentősen nőtt, a 68-asoké csökkent”

Orbán Viktor nemzetközi mozgástere jelentősen bővült az utóbbi években, a 68-as nemzedék viszont egyre kevésbé talál követőkre - mondta Lánczi Tamás politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

hbs(400x300)

Az elemző kiemelte, az illiberális demokrácia említése ma már korántsem vált ki olyan nemzetközi ellenkezést, mint az első alkalommal, 2014-ben. Hozzátette,

Orbán Viktor tusványosi beszédeit nem csupán óriási érdeklődés kíséri, de az abban megfogalmazottakkal ma már egyre többen értenek egyet külföldön is.

Különösen jelentősnek nevezte Olaszország támogatását, hiszen ezzel a Brexit utáni EU harmadik legerősebb állama sorakozott föl a visegrádi államok mellé.

Tusnádfürdő, 2019. július 27. Orbán Viktor miniszterelnök (k), Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (b) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2019. július 27-én. MTI/Koszticsák SzilárdFORRÁS: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD

Lánczi Tamás a miniszterelnök politikai pályájának lényegét abban látja, hogy nem fogadja el "a liberálisok kártékony, előjogokat védő kompromisszumait". Azt mondta, utóbbiak tagadják a tusnádfürdői beszédekben megfogalmazott értékeket, azt gondolván, hogy a történelem helyes irányát kizárólag ők ismerték fel. A szakértő szerint ba 20. század diktatúráit idézi, ahogy a liberális elit kirekesztette a nyilvánosságból mindazokat, akik nem értettek velük egyet, és "egzisztenciálisan is igyekeztek ellehetetleníteni őket". Politikai nyelvezetük, ízlésük, és "a kontinens hanyatlását okozó elveik" azonban a 68-asok "kiöregedésével" egyre jobban visszaszorulnak" - jelentette ki az elemző. (MTI)

További cikkek

hbs(400x300)
b3 bejegyzeseknél(200x300)
cba bejegyzeseknél(200x300)