Szijjártó: A kormány 425 millió forinttal támogatja a koreai Soulbrain tatabányai beruházását

Pataki József 2020.02.12. Itthon

Szijjártó: A kormány 425 millió forinttal támogatja a koreai Soulbrain tatabányai beruházását

Hétmilliárd forintból létesít gyárat a koreai Soulbrain vállalat Tatabányán, 4700 négyzetméteren lítiumos akkumulátorokhoz szükséges elektrolitokat gyártanak majd; a beruházáshoz a kormány 425 millió forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT

A miniszter szerint a felépülő üzem a jövőben képes lesz a Magyarországon működő nagy koreai akkumulátorgyártó vállalatok, az SK Innovation és a Samsung alapanyag-igényének kiszolgálására.

Elmondta, a Soulbrain az első ütemben mintegy 50 embernek ad majd munkát, a vállalat akkora területet vásárolt, hogy azon a második és harmadik ütem fejlesztései is elférnek. Elnézve a nagy koreai gyártóvállalatok magyarországi terjeszkedését, erre az új területre hamarosan akár szükség is lehet - tette hozzá.

Dominic Lee, a Soulbrain pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a tervek szerint az év végére befejeződik a tatabányai üzem építése és jövő év közepén már működni fog. (MTI)

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT