Az izraeli kibucokban minden lakó összetartozik. Külön házakban, de szoros közösségben élnek. Együtt termelnek és a kibuc konyháján közösen étkeznek. Megosztják egymással a jövedelmük egy részét és ebből a közös alapból élnek. Az eredetileg főleg mezőgazdaságból élő kibucok mára bevételük jelentős részét ipari tevékenységből és turisztikából szerzik.
A Hamász-támadás előtti éjszakán Emily átment egy barátnőjéhez és ott töltötte az éjszakát is. Lányos estét tartottak. Amikor másnap reggel fél hétkor megszólaltak a szirénák, a férfi nem aggódott különösebben. A kibucban ugynis nem szokatlan a riasztás. Azonban ezt követően lövéseket hallot. „Akkor már túl késő volt. Ha tudtam volna, hogy… Akkor talán el tudtam volna futni, felkapni a lányomat, a barátnőjét és az édesanyját, hogy elhozzam őket a házamba. De mire rájöttem, hogy mi történik, már túl késő volt” – nyilatkozta Hand.
A terroristák megrohamozták a kibucot, ezért Hand kénytelen volt elbarikádozni magát a házban. De gondolatai csak a lánya körül forogtak. Emily már elvesztette az édesanyját, nem kockáztathatta, hogy az apját is elveszítse.
Amikor végre elmentek a Hamász emberei, még két napig kell várnia a lánya hollétéről szóló hírekre. Hand könnyekben tört ki, amikor visszaemlékezett a pillanatra, hogyan tudta meg, hogy megtalálták a kislánya holttestét. Két együttérző ember mondta el neki. Ő pedig elmosolyodott. Megkönnyebbült, hogy a lányát nem rabolták el – írja a blick.ch.
„Meghalt. Tudom, hogy nem volt egyedül, nem Gázában volt, nem egy sötét szobában volt, ahol Isten tudja, hány emberrel együtt szorongott volna, rettegve minden nap minden percében, akár évekig is. Ezért a halála áldás” – mondta sírva az édesapa.
A szörnyű lehetőségek közül Tom Hand a halált tartja a legkevésbé fájdalmasnak. Jobb halottnak lenni, mint a Hamász túszának.
(Nyitókép: X/CNN)
