ACNEWS

Izraelben kültéri maszkviselést vezetnek be az ötven főnél népesebb tömegeknél

Izraelben szabad téren is kötelező lesz a maszkviselés az ötven főnél népesebb tömegeknél már csütörtök éjféltől az omikron koronavírus-változat elleni védekezés érdekében - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtök este.

Hirdetés
Ad image

Izraelben szabad téren is kötelező lesz a maszkviselés az ötven főnél népesebb tömegeknél már csütörtök éjféltől az omikron koronavírus-változat elleni védekezés érdekében – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtök este.

„Ellenőrzésünk alatt tartjuk a helyzetet, sokkal jobban állunk a világ más részeihez viszonyítva” – közölte Nicán Horovic egészségügyi miniszter a korábbi vírusváltozatoknál sokkal fertőzőbb omikron elleni védekezés újabb lépéseiről tartott csütörtök esti minisztériumi sajtótájékoztatóján.

„Ez nem influenza, és nem szabad félvállról venni, továbbra is együtt fogunk élni a koronavírussal”- hangsúlyozta. „Az elkövetkező hetekben többet meg fogunk tudni arról, miként viselkedik az omikron változat, milyen veszélyes, és mi kell ahhoz, hogy sikeresen átvészeljük ezt a hullámot” – fogalmazott az izraeli egészségügyi miniszter..

„Nem indokolt, hogy újra és újra a gazdaság bezárásáról beszéljünk, leállásról, mindez nincs napirenden. Az omikron-járványhullám más, mint elődei, megfontolt és felelősségteljes kockázatkezeléssel dolgozunk”- tette hozzá.

Az újév megünnepléséről szólva felszólította a lakosságot, hogy „vigyázzon magára”, és hangsúlyozta: mindenkinek személyes felelőssége, hogy megakadályozza mások megfertőződését.

Nachman As professzor, az egészségügyi minisztérium főigazgatója bejelentette, hogy a negyedik, újabb emlékeztető oltást egyelőre csak az immunhiányos betegek számára engedélyezte, és nem minden 60 év feletti számára, miként a tanácsadó grémium javasolta. Emellett több kórházban már korábban megkezdték az egészségügyi személyzet újraoltását.

Csütörtökön Izraelbe érkezett az első szállítmány a Pfizer gyógyszergyár tablettájából, amelyet szintén a koronavírus okozta betegség kezelésére szánnak. Ezt először a veszélyeztetett csoportokba tartozó fertőzötteknek fogják adni.

Izraelben továbbra is meredeken emelkedik az új fertőzöttek száma a koronavírus omikron változatának elterjedése nyomán. Szerdán 3947 új vírushordozót azonosítottak, a mintegy 135 ezer teszt pozitivitási aránya 2,93 százalék volt. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!