ACNEWS

Jaj, ne! Meghalt a korábbi miniszter, súlyos kórral küzdött

Gyenesei István egykori önkormányzati miniszter 75 éves volt Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Gyenesei István egykori önkormányzati miniszter 75 éves volt Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Életének 76-ik évében elhunyt Gyenesei István egykori önkormányzati miniszter, súlyos betegségben szenvedett.
Hirdetés
Ad image

Hosszú idő óta küzdött a rákkal Gyenesei István, úgy tűnt, sikerült legyőznie a kórt, azonban kiújult a betegsége. Ennek ellenére reménykedve nyilatkozott utoljára a Blikknek. „A körülményekhez képest, köszönöm, jól vagyok. Erőt gyűjtök” – fogalmazott akkor a lapnak.  – Mi tagadás, a hétköznapokban bonyodalmas, de kénytelen hozzászokni az ember. Ha a telefont veszem fel, s közben a szemüvegemet próbálom feltenni, az már kihívás, de megoldom. Közéleti emberként, politikusként az ember úgy éli a napjait, hogy időről időre problémákba ütközik. Ahogy számol azzal is, hogy egyszer a végére ér, de erre a váratlan helyzetre nincs recept, nem készültem fel rá. A kérdés viszont az, hogy az ember felvállalja-e az újabb kihívásokat vagy kitér előlük. Nos, én azok közé tartozom, akik nem térnek ki, inkább megküzdenek velük” —fogalmazta meg életfilozófiáját sokat sejtetően a volt miniszter.

A politikus 1948-ban, Kaposváron született, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát agrárközgazdász szakon. 1982-ben doktorált, majd 1991 és 1993 közt politikát hallgatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE). A rendszerváltás előtt 1975 és 1989 közt tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak (MSZMP), majd 1990-ben független jelöltként indult az országgyűlési választásokon. 1994-ben megalapította a Somogyért Egyesületet, amely a 2006-os választásokon párttá alakult Somogyért Szövetség néven. Az egyetlen jelölt Gyenesei István volt, aki végül egyéni mandátumot szerzett. 2008-ban aztán az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc önkormányzati miniszternek jelölte. Posztját közel egy évig töltötte be – írta a Népszava. A 2010-es választásokon ismét megmérettette magát a Somogyért Szövetség képviseletében, de alulmaradt fideszes riválisával szemben. 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!