Járai Máté és felesége, Kíra a kommenthuszárok céltáblájává vált az utóbbi időben, és nem először fajult tettlegességig az ellenük irányuló ellenszenv.
Máté minden kommentre válaszol, még a ledegradálókra is. Véleménye szerint ezzel nem őt minősítik, hanem önmagukat, és az is előfordult már, hogy jót szórakozott egy-egy véleményen. A Jászai Mari-díjas színész szerint túl sok a teher a magyar vállakon, ezek konvertálódnak kötekedő szófoszlányokká, negatív kontextusú viselkedéssé.
„Nyilván ezek szélsőséges esetek. A negatív kommenteken túl elsősorban pozitív visszajelzések vannak. De eleve az utálatnak kell, hogy legyen aktualitása: például a Nyerő Páros idején Kírámat elgáncsolták. Aztán most itt van ez a kutya kakis eset, de nézd, lehet, hogy csak én reagálom túl és nem is nekem szólt, csak a gazdi simán lusta, vagy neveletlen és nem szedte fel a kutyagumit. Én nem akarnék más lenni csak azért, hogy ezek az atrocitások ne érjenek” – mondta lapunknak a színész, majd kitért arra is, hogy mivel érett, felnőttként kerültek a magyar közéletbe, így nekik lényegesen könnyebb a helyzetük, mint a mai magyar fiatal hírességeknek.
„Kíra is és én is eléggé fel vagyunk vértezve, szerencsére nem fiatalon ért minket az országos népszerűség, így viszonylag jól kezeljük az ebből fakadó atrocitásokat. Én mindig a világ fejlődésére hivatkozom: olyan sokan mondták már a történelem során, hogy furcsa és nonszensze. Nézd a női egyenjogúságot, a miniszoknyát, a rock ’n roll-t. Folyamatosan változik a világ, muszáj elfogadónak lenni” – vélekedik Máté, aki szerint a jelenlegi helyzet is magával hozza a konfliktusokat és az ellenszenves viselkedést.
„Magyarországon az emberek frusztráltak. Vegyük a budapesti közlekedést. Nem engednek be, rád állnak, büntetőfékeznek, ledudálnak. Sajnos Magyarországon, aki felvállalja magát úgy, ahogy van, az botrányhős. Már nem csak a híres emberek privilégiuma, hogy utánuk szólnak. Rövid hajú nő, hosszú hajú férfi, zsidó, cigány, meleg, hetero… Nem számít, a felgyülemlett frusztráltságot ki kell adni és bárki lehet ennek az áldozata. Véleményem szerint ezek mind-mind aprócska elfojtott frusztrációk és sérelmek kivetülései. Én vállalom az atrocitást, hiszen ezek sohasem engem, hanem a másik fél értelmi- és érzelmi szintjét mutatják meg. Ez nem az én ügyem, hanem az övé, az ő lelki vívódásait igyekszik rám, vagy bárki másra kivetíteni. Nyílván rosszul esik, ha a házam elé kakáltatja valaki a kutyáját, hiszen nekem kell összeszedni, de nem az én értelmi szintemről árulkodik egy-egy ilyen akció” – mondta lapunknak a Jászai-díjas színész, aki nemrégiben visszatérhetett az RTL Klub képernyőjére eltiltásából. Első adásának napján nyilatkozott lapunknak.
„Nyilván nagyon tanulságos egy ilyen helyzet, az embernek mindig önvizsgálatot kell tartania, hogy mekkorát hibázott az adott szituációban. Mit kellett volna másképp csinálni? Én teljesen tisztában vagyok azzal, hogy mindig ilyen >>többet beszélő<< vagyok, az újságíróknak is mindig azt mondom, hogy vigyázzanak, hogy mit kérdeznek, mert válaszolok rá” – viccelődött Máté, majd elmondta, hogy mekkora löketet adott neki a Reggelibe való visszatérés.
„Megmondom őszintén, én mindig nagyon pörgök reggelente, de nem a koránkelés miatt, nyugi nem vagyok perverz. Sokkal inkább azért, mert ez az egész élő adásban való szereplés, műsorvezetés számomra egy új és lelkesítő dolog, egyszerűen imádom csinálni, és ez többet ér a legerősebb kávénál. Épp emiatt valóban büntetésképp éltem meg az eltiltásom, azért, mert egy olyan dologból kellett kimaradnom, ami nekem örömet szerez, ami nekem adrenalin. Nagyon hiányzott az egész beszélgetős, szórakoztató és magával ragadó miliő, amit a Reggelitől kaptam. A mai adás után azt éreztem, hogy ez nagyon jól esett, helyére került minden a kis életemben, már nem vagyok büntiben, és őszintén remélem, hogy tiszta lappal tudok kezdeni mindenkivel, aki ebben az ügyben sérült” – mondta lapunknak Máté.