A 30 éves Debora Michelsre január 26-án, pénteken hajnalban találtak rá a járdán Montenegróban, a braziliai Rio Grande do Sul állam egyik városában. A rendőrség úgy véli, hogy a nőt férje ölte meg, aki aztán kidobta élettelen testet a nő szülei háza előtt. A Deby néven ismert népszerű fitness influenszert egy piros takaróba takarva találták meg a szülői háztól pár méterre.
A gyanúsított állítólag azt mondta a rendőrségnek, hogy heves vitába keveredtek, ami tettlegességig fajult. A férj, akit Alexander Gunschként neveztek meg, állítólag a nyakánál fogva ragadta meg Debyt, aztán felemelte és egy szekrényhez vágta. A férfi beszámolója szerint a felesége ekkor rosszul lett, majd elvesztette az eszméletét.
A férj ezután kórházba akarta vinni Debyt. Azonban miután rájött, hogy a nő halott, inkább úgy döntött, hogy a járdára dobja a holttestet. A DailyMail a helyi lapra hivatkozva arról számolt be, hogy a térfigyelő kamerák rögzítették, amikor Alexander kiveszi a halott feleségét az autóból, majd otthagyja.
A férfi azóta előzetes letartóztatásban van. Alex Michels, Debora testvére arról számolt be, hogy a nő a tragédia előtt a válásról kezdett beszélni.