Esőkabátok és esernyők elő, szinte egész Magyarország területére kiadták az elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést. Erős záporokkal, zivatarokkal és jégesővel köszönt be hazánkba május utolsó hete, a strandidő pedig jócskán várat magára.
Amint azt a met.hu megírta, hétfőn a Dunántúlon lévő vastagabb felhőzet eleinte felszakadozik, napközben pedig gomolyfelhős, napos időre van kilátás, 19 és 24 fok közötti csúcsokkal. A déli óráktól azonban jellemzően a Tisza vonalától nyugatra fekete viharfelhők tornyosulnak majd az égen, melyekből záporokra, helyenként erős zivatarokra kell számítanunk. Az erősebb cellákat 45-65 km/órás széllökések, intenzív csapadék, sőt, apró szemű jég (<1-2 cm) is kísérheti.
Az ítéletidő miatt 14 vármegyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést:
- Pest vármegye
- Baranya vármegye
- Bács-Kiskun vármegye
- Fejér vármegye
- Győr-Moson-Sopron vármegye
- Nógrád vármegye
- Heves vármegye
- Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
- Komárom-Esztergom vármegye
- Somogy vármegye
- Tolna vármegye
- Vas vármegye
- Veszprém vármegye
- Zala vármegye.
Estére, késő estére a zivatartevékenység fokozatosan lecseng, eloszlik a felhőzet, a legtöbb helyen pedig derült, gyengén felhős lesz az ég. Az északnyugati, északi szél azonban élénk marad. Az éjszakai hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul, de a derült, szélcsendes tájakon ennél pár fokkal hidegebbet is mérhetünk.