Trump győzelme várható volt. A 77 éves politikus nagy fölénnyel vezetett Nikki Haley volt amerikai ENSZ-nagykövet és Ron DeSantis floridai kormányzó mellett. Az azonban, hogy ilyen korán megnyerte a versenyt, meglepetésként érte.
Az Egyesült Államokban a pártok bázisa választja meg jelöltjét az elnökválasztáson. Az előválasztások szavazási eljárása összetett és államonként eltérő. A republikánus előválasztások kezdete Iowában a választási év kezdetét jelenti. A tényleges elnökválasztásra végül november 5-én kerül sor. A számok tekintetében Iowa a jelöltválasztási folyamat szempontjából nem bír nagy jelentőséggel. De aki jól szerepel a kis középnyugati államban, az hátszélre számíthat a későbbi szavazásokon.
A közvélemény-kutatások korábban Trumpot látták a szavazás egyértelmű favoritjának. Messze megelőzte pártbeli riválisait – írja a blick.ch.
Bár az ex-elnök a választási kampány kellős közepén négy büntetőjogi váddal néz szembe, ez egyelőre nem változtatott a népszerűségén pártján belül. Trump korábban a választást a demokrata Joe Bidennel szemben veszítette el. Vereségét a mai napig nem ismeri el, hanem továbbra is azt terjeszti, hogy tömeges választási csalás miatt fosztották meg győzelmétől.
A demokrata előválasztások menete idén némileg másképp zajlik. Az ő versenyük eleve eldöntöttnek tekinthető. A hivatalban lévő Biden ismét be akar költözni a Fehér Házba. Pártján belül nincs komoly vetélytársa.
Az ex-elnök győzelmére egyébként Biden is azonnal reagált, elismerve, hogy Trump a republikánusok kedvence.
„Úgy tűnik, Donald Trump most nyerte meg Iowát. A másik oldalon jelenleg ő az egyértelmű befutó. De a helyzet a következő: ez a választás mindig is a mi és szélsőséges republikánusok harca volt. Ez tegnap is így volt, és így lesz holnap is”- írta.
Looks like Donald Trump just won Iowa. He’s the clear front runner on the other side at this point.
— Joe Biden (@JoeBiden) January 16, 2024
But here’s the thing: this election was always going to be you and me vs. extreme MAGA Republicans. It was true yesterday and it’ll be true tomorrow.
So if you’re with us, chip…