A német Andreas április 29-én a felesége yoghurtjába keverte a sisakvirágot. A növény aconit hatóanyagot tartalmaz. A felesége, Marlen halálát akarta okozni.
„Mivel az adag nem volt halálos hatású, a férfi másnap reggel ismét a joghurtba kevert egy feltehetően nagyobb mennyiséget, amelyet az áldozat gyanútlanul elfogyasztott” – mondta a dessau-rosslaui kerületi bíróság szóvivője.
Egy nappal később a 63 éves feleség meghalt a kórházban – egy szakértő szerint „nagy valószínűséggel” aconit-mérgezésben. A sisakvirág ugyanis az egyik legmérgezőbb növény: már két grammnyi gyökér is halálos lehet. A tünetek: bénulás, a látászavar, a szívritmuszavar és akár a teljes összeomlás.
Marlen halála után a férje eljátszotta a gyászoló özvegyet. „Jó szíved volt, most csendesen, de felejthetetlenül nyugszik… Szeretettel emlékezik rád férjed, Andreas” – írta gyászjelentésében.
Néhány hónappal később azonban Andreast egy házkutatást követően letartóztatták. Az ügyészség gyilkossági kísérlet és emberölés miatt emelt vádat. Kiderült az indítéka is: egy másik nő, az 58 éves szeretője.
A titkos szerető ugyanis választás elé állította a házas férfit. Andreas spórolni akart, el akarta kerülni a válás esetén felmerülő tartási kötelezettséget. Inkább mérgezett. Ez azt jelenti, hogy nemcsak rosszindulatúan, hanem aljas indokból ölte meg a feleségét.
A gyilkos szeretője is bíróság elé került. Kényszerítés kísérlete és tervezett bűncselekmény bejelentésének elmulasztása miatt – írja a blick.ch.