Sokkoló részletekről értesült a bírósági tárgyalás hallgatósága. Egy homoszexuális pár mindkét tagját kegyetlenül lemészárolta a pornószínész, majd igyekezett megszabadulni a holttestektől. Ezt megelőzően mindkét áldozatát brutálisan megcsonkította egy elektromos szeletelőkéssel – írja a dailymail.co.uk.
A 35 éves Yostin Andres Mosquerat ismert homoszexuális pornósztárnak számított. Tavaly ismerkedett meg a két idősebb férfival, a 71 éves Paul Longworth-szal és a 62 éves Albert Alfonsóval, akikkel szexuális kapcsolatba került. Az őrület tavaly július 8-án vette kezdetét – Mosquerat kést és kalapácsot ragadott, majd meggyilkolta mindkét férfit.
A brutális kivégzéseket extrém szexuális együttlét előzte meg, amelyre Alfonso londoni lakásában került sor. Mosquerat valamilyen, eddig nem ismert okból egy késsel halálra szurkálta Alfonsót, majd egy kalapáccsal megölte Longworth-öt is. Utóbbi fejére legalább tízszer sújtott a kalapáccsal, amitől a halottkém jelentése szerint az idősebb férfi feje „behorpadt”. A boncorvos szerint Longworth valószínűleg igyekezett védeni a fejét, a kezén ugyanis úgynevezett „védekező sérüléseket” azonosított a jelentése.
A véráztatta helyszínről csak azután távozott a pornószínész, miután mindkét áldozatát módszeresen feldarabolta. Az ügyész véleménye szerint Mosquerat egy erős, nagy teljesítményű elektromos szeletelőkést használhatott, legalábbis ilyesmit valószínűsített a patológus. Miután feldarabolta áldozatait, a maradványokat egy nagyméretű bőröndbe és egy hűtőtáskába rejtette, majd taxit hívott. A két rettenetes csomaggal együtt a bristoli Clifton hídra vitette magát, ahol hátrahagyta a maradványokat.
A gazdátlan bőrönd és a hűtőtáska csakhamar felkeltette a járókelők figyelmét, akik értesítették a rendőrséget. A sokat látott járőröket is megdöbbentette az eléjük táruló látvány. A hűtőtáskában két emberi fejet találtak, a bőrönd pedig egyéb testrészeiket rejtette. A bőröndön lévő címke – amelyen Alfonso lakásának címe is szerepelt – nyomán jutottak el végül a nyomozók a vérfürdő helyszínére. Az áldozatok közösségi oldalakon elhelyezett bejegyzései, a gyilkossal közösen készített fotói, valamint a híváslisták adatai alapján gyorsan fény derült a gyanúsított kilétére.
A vádlott a tárgyalás során úgy nyilatkozott, hogy ugyan hajlandó elismerni a gondatlanságból elkövetett kettős emberölést, ám a szándékos gyilkosságot már tagadta. A tárgyalás újabb ülésekkel folytatódik a közeljövőben, addig is, Mosquerat a rácsok mögött marad.