Brutális kegyetlenséggel, kalapáccsal sújtotta halálra szerelmét a féltékenységében tomboló mentőápoló. Amikor azonban ráébredt, mit is tett valójában, minden tudását latba vetve próbálta megmenteni – sikertelenül – a húszéves nő életét.
A Budapest hetedik kerületében található Murányi utca házainak falát villogó fények festették kékre 2011. szeptember 21-én. A mentők este fél nyolc körül kaptak bejelentést arról, hogy az egyik lakóházban eszméletlen, súlyosan sérült nő fekszik. A megadott címen egy András keresztnevű, szintén mentőápolóként dolgozó férfi fogadta őket.
András a mentőket egy diákos egyszerűséggel berendezett helyiségbe kalauzolta. Ágyak nem voltak benne, lakói földre helyezett matracokon aludtak. A szobában egy véres, súlyosan sérült fiatal nő feküdt. A húsz év körüli áldozat ugyan élt még, ám eszméletlen volt, ingerekre sem reagált. Koponyája betört, agya roncsolódott. Mivel a sérülést minden bizonnyal idegen kéz okozta, a mentők értesítették a rendőröket is, akik magukkal vitték a bejelentőt, hogy kihallgassák. Ezalatt a sérültet, Máriát a mentők kórházba szállították.
Szerelem fordult tragédiába abban az albérletben. András és Mária nagyjából két évvel korábban ismerkedett meg egymással. Az ország két átellenes sarkában lakó férfi és nő között kölcsönös vonzalom támadt, valamivel később aztán Budapesten költöztek össze. A harmincas évei elején járó férfi és a nála tíz évvel fiatalabb nő kezdetben harmóniában élt együtt, később azonban alábbhagyott a szerelem és egyre több konfliktus robbant ki kettejük között. A férfi igyekezett a fiatal nő kedvében járni, azonban a visszafordíthatatlant nem tudta megváltoztatni.
András persze már jó ideje érezte, hogy kapcsolatuk kifulladt, nincs közös jövőjük, ám ezzel szembenézni nem tudott és nem is akart. Igyekezett Máriát elkápráztatni, napokkal korábban például romantikus sétára vitte őt, ruhákat vásárolt neki, ám a lelke mélyén talán maga is érezte, hogy hiába. A csinos szőke lány másutt kereste a boldogságot, internetes ismeretségeket kötött. Számos ismerőse közül egy fiatal férfi különösen felkeltette az érdeklődését, vele egyre többször váltott üzeneteket.
Mária és újdonsült férfiismerőse azon a tragikus éjszakán is üzengetett egymásnak. Az utolsó üzenetet a férfi írta, hajnali két óra körül. Mária azonban vesztére nem sokkal korábban elaludt, így az üzenet beérkezésének hangját sem hallotta meg. András rosszat sejtve emelte fel a lány telefonját és elolvasta az egyáltalán nem neki szánt sorokat.
A telefonban talált üzenetek nem hagytak Andrásban kétséget afelől, hogy elveszítette a szerelmét. Az ismeretlen fiatalember és Mária már első személyes találkozójukat tervezték. Az üzenetváltások bensőséges hangneme pedig arról tanúskodott, hogy – bár még soha nem látták a másikat szemtől-szemben – mélyen rokonszenveznek egymással. Andrást az SMS-ek iszonyatos haragra gyújtották. Tajtékozva rohant ki a konyhába, ahol a közelmúltban lezajlott lakásfelújítás emlékeként néhány vödör is állt, bennük szerszámokkal. Szinte véletlenül kulcsolódott marka egy kalapács nyelére – utóbb úgy nyilatkozott, ha egy csavarhúzó akadt volna a kezébe, azzal rohant volna vissza a hálószobába.
Azt állította, hogy nem ébresztette fel az alvó lányt, mielőtt hat-hét alkalommal a fejére sújtott a kalapáccsal. Nem tudni, hogy felébredt-e közben Mária egyáltalán, de az orvosszakértő a lány karján védekezésből eredő sérüléseket talált.
Mária borzasztó sérüléseket szenvedett, azonnal elveszíthette az eszméletét és bár kórházba szállították, soha nem is tért magához. Halála három hónappal később, december 25-én következett be. A fején lévő hatalmas, nyílt fejseb az orvosok minden igyekezete ellenére ugyanis elfertőződött. Mária felépülésére egyébként szinte esély sem volt, sőt, bizonyos, ha valamilyen csoda folytán túlélte volna a sérülést és a szepszist, kómában maradt volna. Egyébként is, mozgásképtelen, béna, kínnal teli élet vált volna rá.
András borzalmas tettét követően „kijózanodott”. Ráébredt arra, mit is tett. Képzett mentőápolónak számított, otthon pedig tartott némi gyógyszert, kétségbeesett próbálkozásba fogott hát, hogy megmentse a lányt. Hiába kötötte át azonban a sebet, hiába adott a lánynak fájdalomcsillapítókat, természetesen képtelen volt arra, hogy megmentse szerelme életét. Mégis, két napig „ápolta” a lányt, végül aztán szeptember 21-én este hét óra után telefonált a mentőknek.
András arról számolt be a rendőröknek, hogy tettét követően öngyilkos akart lenni. Először hatalmas adag altatót szedett be, amikor pedig sok órával később magához tért, elhatározta, hogy felakasztja magát. A szakértők ellenben előállításakor a szervezetében nem találtak altatókra utaló nyomokat. Az András nyakán található, állítólagosan az önakasztástól származó sérülések sem győzték meg a szakembert.
Az igázságügyi elmeszakértő később pedig arról nyilatkozott, hogy András a tettének elkövetésekor nem szenvedett tudatzavarban, beszámítható volt a gyilkosság elkövetésekor. Valódi megbánás azonban nem volt benne, cselekményét énközpontú személyisége, a felülkerekedésre irányuló igénye és az indokolta, hogy a kudarcokat nehezen tűri. A férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítélték el.
