Úgy tűnik, Kandász Andi sosem pihen! A műsorvezető olyan közösséget hozott létre és tart fenn, amely nők százezreinek nyújt segítséget, mindeközben saját magát sem hanyagolja el: jobb formában van, mint valaha. Andi, aki egyébként mindezidáig 120 kisbaba születésénél bábáskodott már műsorának köszönhetően, az AcNewsnak most az is elárulta, miért nem vállalt második gyermeket.
Kandi, ahogy csak tud, igyekszik másoknak is segíteni, de közben saját testét és lelkét is fitten tartja. Energikussága a közel 25 kilós fogyásának is köszönhető.
„Egy, a palesztin népgyógyászatban régóta használt gyógynövény receptúrának és a tudatosságomnak köszönhetően, éhezés és önsanyargatás nélkül 23 kilótól szabadultam meg. Imádtam a nyarat, a családi, baráti grillezéseket, beszélgetéseket. Ilyenkor lelkiismeret-furdalás nélkül elengedhettem magam egy kicsit, így egyáltalán nem bánom, hogy júliusra felugrott pár kiló, hiszen a receptúrával őszre további 2 kilót is leadtam, így mostanra alig több, mint 60 kilót mutat a mérleg nyelve alattam. Kisebb adagokkal jól lakom, miközben naponta ötször-hatszor is ehetek” – kezdte büszkén Andi, akinek kell is az energia, hiszen újra képernyőre került a #Kandászmamik című műsora. A produkcióval és a hozzá tartozó közösségi média felületekkel Andiéknak komoly missziójuk van.
„Azt szeretnénk elérni, hogy a kis elzárt falvakban is bármikor információhoz, segítséghez, megerősítéshez, szeretethez jussanak a családra készülő, vagy családos nők. A szereplő anyukáink sikertörténeteivel például olyan pároknak is erőt adunk, akik az első diagnózisuk szerint meddők, az orvosainkkal megmutatjuk, merre induljanak, mit tegyenek, hogy kisbabájuk lehessen. De bepillantást nyújtunk a szülőszobába is, és mindennapi, hiteles családok életébe is. Ez a motiváció számunkra, ezért készítjük a férjemmel most már 20 éve a családi sorozatunkat, amelynek keretében 120 kisbaba születésénél bábáskodhattam” – magyarázta Kandi, akinek a babázás iránti rajongása ellenére csak egy saját gyermeke született. Andi azt is elárulta, Lolitának miért nem lett kistestvére.
„Könnyű terhességem volt, nem aggódtam túl. Hatalmas hassal még elmentem, hogy készítsek egy interjút a dalai lámával. A végén a láma megölelt, és abban a pillanatban elfolyt a magzatvizem. Később kiderült, hogy ez mentett meg minket, mert nem vették észre, hogy túlhordtam a babát, és mindketten életveszélyes állapotba kerülhettünk volna. Emiatt nem vállaltam másodikat és ezért született a #KandászMamik, hogy más kismama ne kerülhessen ilyen helyzetbe” – emlékezett vissza Andrea.