Már péntektől változásokra számíthatnak a közlekedők.
Kormányzati szinten keresnek környezetbarát alternatívát a méregdrága üzemanyagra.
Megalakult a Magyar Hidrogénszövetség. A szervezet célja, hogy koordinálja és segítse a földgáz alternatívájaként számon tartott hidrogén termelését, felhasználását és a területen zajló kutatás-fejlesztést Magyarországon.
„Összetett feladatról van szó, mert a hidrogén előállítása önmagában sem egyszerű, hiszen zöldhidrogénről van szó, vagyis megújuló árammal kell előállítani azt, amit szeretnénk használni. A hidrogéntárolás szintén bonyolult folyamat, hiszen a hidrogén a legkönnyebb anyag és mindenhol meg tud szökni” – mondta a frissen megalakult Magyar Hidrogénszövetség elnöke. Lepsényi István hozzátette, a szállítás történhet sokfajta módon, ezt is meg kell vizsgálni.