Lengyelországban minden férfi katonai kiképzésen vesz részt annak érdekében, hogy félmillió fős hadsereget hozzanak létre és szembenézhessenek az orosz fenyegetésekkel. E bejelentést Donald Tusk miniszterelnök tette pénteken a lengyel parlamentben – írja a politico.eu. „Az év végére szeretnénk elkészíteni egy tervet. Minden felnőtt lengyel férfi legyen kiképezve a háborúra, hogy tartalékként szolgálhassanak egy esetleges fenyegetés esetén” – mondta Tusk.
A lengyel hadsereg pillanatnyilag mintegy 200 ezer főt számlál. Nincs ennél nagyobb hadsereg az Európai Unióban. Egyébként pedig a NATO tagállamok között is előkelő helyen áll, csak az Egyesült Államok és Törökország hadereje múlja felül őket a létszámot tekintve. Tusk rámutatott, hogy Ukrajnának körülbelül 800 ezer fős hadserege van, míg Oroszország 1,3 millió embert tart fegyverben.
„Minden egészséges férfi álljon készen arra, hogy szükség esetén meg tudja védeni a hazát. Úgy fogjuk őket felkészíteni, hogy a kiképzés ne jelentsen számukra terhet” – mondta Tusk. Majd hozzátette, hogy a lengyel hadseregben a nők is vállalhatnának önkéntes munkát, de szerinte „a háború még mindig inkább a férfiak terepe”.
Tusk aláhúzta, a mostani döntés nem jelenti azt, hogy visszatérnének a 2008-ban megszüntetett általános hadkötelezettséghez. A döntést sokkal inkább az Oroszországtól való növekvő félelem szülte, továbbá a Lengyelország és az Egyesült Államok közötti szövetség állapota feletti aggodalom.
A forrás emlékeztet arra, hogy Lengyelország már most is nagyon sokat áldoz védelmi kiadásokra. A NATO éllovasának számít, védelmi költségvetése idén a bruttó hazai termék 4,7 százalékát teszi ki. Tusk azt is elmondta, hogy e kiadásokat a GDP 5 százalékára kell növelniük. Lengyelország már most is milliárdokat költ fegyverekre. Az Egyesült Államoktól Abrams tankokat, Patriot rakétavédelmi rendszereket és F-35-ös vadászrepülőgépeket vásároltak. Ezeken kívül Dél-Koreától K2 Black Panther harckocsikat, K9A1 Thunder tarackokat, Homar-K rakétarendszereket és sugárhajtású kiképzőgépeket szereztek be.