Az ajándékok meglehetősen nagy vitát váltottak ki. Sok kommentátor szerint brutális ilyen ajándékokat adni a fronton elesett katonák édesanyjának.
Az akcióra az Oroszország északnyugati részén fekvő Murmanszki területen került sor – jelentette a Mediazona független portál a csoportosulás közösségi médiában közzétett közleményére hivatkozva. Az adományozók által közzétett fotókon látható, hogy a nők a húsdarálók mellett grillsütőket és kenyérsütőket is kaptak.
Az orosz hadvezetés a második világháború óta alkalmazza a „húsdaráló” néven ismert taktikát. Ez azt jelenti, hogy az ellenséget saját katonáinak tömegével próbálja szétzúzni. Még akkor is, ha ez azonnali és gigantikus saját veszteségekkel jár.
A hatóságok a felzúdulásra reagálva a közösségi oldalakon közzétették az egyik anya nyilatkozatát is. Ebben kifejtette, hogy ő maga kérte a húsdarálót. A politikusok azzal is érveltek, hogy a veteránok és az elesettek családjainak „támogatást és segítséget nyújtanak, (…) tisztelettel és megértéssel”.
A Mediazona honlap és a BBC orosz szolgálata szerint az ukrajnai háború kezdete óta több mint 95 ezer orosz katona és tiszt esett el.



