ACNEWS

Keresztes Ildikó édesanyja demenciájáról: a helyzet nem egyszerű, sokat vagyok vele

Édesanyja betegsége nagyon megviseli az énekesőt, igyekszik minél többet közelében lenni.

Hirdetés
Ad image

Édesanyja betegsége nagyon megviseli az énekesőt, igyekszik minél többet közelében lenni.

Ildikó 83 éves édesanyjánál feltűntek a demencia első jelei, amely lelkileg nagyon megviseli Ildikót, aki a Hot! magazinnak nyilatkozott édesanyja állapotáról:

„Édesanyám fizikálisan teljesen rendben van, tartja még a versenysúlyát is, és nem érti, hogy más 83 évesek miért panaszkodnak. A demenciával küzdünk, ami azért furcsa, mert egész életében használta az eszét, könyvelő volt. Együtt él a húgával, aki viszont mozgássérült, és egy ideje szintén demens. A helyzet nem egyszerű, sokat vagyok ott” – mondta Ildikó a magazinnak, majd hozzátett egy sztorit, ahol visszaéltek családja időskorú tagjaival szemben.

„Anyukám távollétében a nagynéném vette át a nyugdíját, és 2000 forint borravalót adott, mire a postás azt mondta, anyukám ötezret szokott adni. Ha tényleg így esett, akkor ez azt jelenti, hogy az idős embereket csúnyán kihasználják, ha már nem ismerik a pénz értékét. – nyilatkozta a magazinnak az eMeRTon-díjas énekesnő.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés