ACNEWS

Késsel támadt a munkába igyekvő nőre egy férfi

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Veszprém Megyei Főügyészség azt a 26 éves berhidai férfit, aki 2021 augusztusában tőrkéssel támadt egy munkába igyekvő nőre, hogy annak pénzét megszerezze.

Hirdetés
Ad image

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Veszprém Megyei Főügyészség azt a 26 éves berhidai férfit, aki 2021 augusztusában tőrkéssel támadt egy munkába igyekvő nőre, hogy annak pénzét megszerezze.

A vádirat szerint az elkövető nem dolgozott, folyamatosan számítógépes játékokkal játszott, s mivel kereset hiányában nem volt mit ennie, elhatározta, hogy erőszakkal szerez magának pénzt. Tervének végrehajtása érdekében magához vett egy több mint 9 cm pengehosszúságú tőrkést, és hajnali fél öt körül egy helyi buszmegállóhoz gyalogolt, hogy a munkába járók közül valakire rátámadva pénzhez jusson.

A vádlott ezek után szembetalálkozott a buszmegálló felé gyalogló középkorú sértettel, akivel látásból ismerték egymást. Miután köszöntötte a nőt, a ruházatát megragadva a füves útpadkára rántotta, miközben a háta mögött maradt és a földre szorította. A sértett a menekülése érdekében rákiáltott a férfira, hogy ha pénz kell, a táskában van a pénztárcája, majd segítségért kiabált és próbálta lelökni magáról a támadót, amely azonban nem járt sikerrel.

Miközben az asszony próbált szabadulni, a férfi a tőrkéssel többször deréktájon szúrta, illetve a kést a sértett nyaki ütőeréhez nyomta. A férfi súlyosabb, az élet kioltásával járó sérülést azonban nem tudott okozni, mert a füves rézsűn megcsúszott, egyensúlyát vesztette, és mindeközben a saját combját szúrta meg. A vádlott a combsérülése miatt felhagyott a szándékával és a lakóhelyére menekült, ahol a rendőrök még aznap reggel elfogták.

A sértett a szúrások következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, amelyek nem okoztak életveszélyes állapotot és miattuk maradandó fogyatékosság, súlyos egészségromlás kialakulása sem várható. A férfi azonban nyilvánvaló módon tudta, hogy támadása a sértett testtájékra, a bántalmazás módjára, eszközére figyelemmel a sértett halálához vezethet.

Az ügyészség vádiratában fegyházbüntetés kiszabására és az elkövető közügyek gyakorlásától történő eltiltására tett indítványt a Veszprémi Törvényszéknek azzal, hogy a letartóztatásban lévő vádlott a törvény rendelkezésénél fogva feltételes szabadságra nem bocsátható – számolt be az ugyeszseg.hu.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!