ACNEWS

Kész, vége: Molnár Andi újra szingli, szakított Szente Vajkkal

Fotó: RTL
Fotó: RTL
A táncművész és a rendező két és fél év után végleg hátat fordított egymásnak, már több mint egy hónapja külön utakon járnak.
Hirdetés
Ad image

Szakított a gyönyörű táncművész Molnár Andrea a párjával, Szente Vajkkal, több mint egy hónapja már külön utakon járnak. Pedig a kapcsolatuk úgy indult, mint egy tündérmese, az egész ország drukkolt, hogy beteljesedjen a táncoslány és a Jászai Mari-díjas rendező szerelme. Két és fél évig tartott a kapcsolatuk, ahogy annak idején az egymásra találásukat, úgy a szakításukat is a lehető legdiszkrétebben kezelték – írta a Blikk. Hogy mi vetett véget a szerelmüknek? Állítólag az egyik fő ok a sok munka lehetett. A másik pedig valószínűleg az, hogy Molnár Andrea szeretett volna megállapodni, gyereket nevelni. Szente Vajk mellett erre nem látott esélyt.

Arról, hogy mi történt és pontosan miért lett vége a két művész kapcsolatának, egyikük sem kívánt beszélni. Molnár Andrea a lapnak sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarta a szakítás hírét. Míg Szente Vajk annyit mondott, hogy magánéleti kérdésekre továbbra sem válaszol.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!