ACNEWS

Készüljön fel: leáll a BudapestGO, ráadásul elvesznek az adataink

6-os villamos / Fotó: Shutterstock
6-os villamos / Fotó: Shutterstock
Június 16-án este 10 órától másnap, június 17-e reggel körülbelül 7 óráig az ügyfelek nem fogják tudni használni a BudapestGO alkalmazást. Ezt követően a felhasználóknak frissíteniük kell az alkalmazást a legújabb verzióra – Androidon és iOS-en egyaránt.
Hirdetés
Ad image

Itt még nincs vége a felhasználók megpróbáltatásainak, ugyanis újra meg kell adniuk a BudapestGO felületén a bankkártyaadataikat, továbbá a korábban az alkalmazásban automatikus bérletmegújítást használóknak ismét be kell állítaniuk ezt a funkciót – írja a BKK.

Az újítás oka, hogy a BKK a jelenlegi Simple Pay fizetési szolgáltató mellé egy tartalék szolgáltatót, a Bariont is bevonja. Erre azért van szükség, hogy a jövőben esetlegesen előforduló technikai hiba, leállás vagy rendszerlassulás esetén is biztosított legyen a jegy- és bérletvásárlás zavartalan lebonyolítása. Ha a fő szolgáltató nem működik megfelelően, a tranzakciók a tartalék rendszeren keresztül is sikeresen végrehajthatók lesznek. Ezzel a megoldással a BKK célja, hogy az utasok számára gyorsabb, stabilabb és megbízhatóbb fizetési élményt biztosítson a BudapestGO által.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!