Carvalho nővére most azt állítja, hogy patkányméreg nyomait fedezték fel a boncoláskor.
A sokkoló eset előtt a brazil Carvalho állítólag halálos fenyegetéseket kapott a közösségi médiában. Sőt, a múlt szombaton egy telefonhívást is, amelyben közölték vele, hogy egy titokzatos küldeményt hagytak a nevére. Ez önmagában elég volt ahhoz, hogy Carvalho gyanakodni kezdjen, ezért a csomagot az aktuális barátja üzletében hagyta.
A nő nyomozni kezdett. Carvalho volt férje azt mondta neki, ő küldte a váratlan ajándékot. Mire Carvalho nyugodt szívvel elfogyasztotta a csokoládét.
Aztán hirtelen rosszul lett, a szemei fennakadtak, a teste pedig görcsbe rándult. Azonnal kórházba szállították, de már csak a nő halálát tudták megállapítani.
Állítólag a brazil nő fia is megkóstolta a csokoládét, de a furcsa íz miatt kiköpte azt. Carvalho volt férje pedig később riadtan elismerte, csak poénkodni akart, miszerint ő küldte az ajándékot – írja a TheSun
A rendőrök nyomozása végül Carvalho jelenlegi párjának egyik volt barátnőjéhez vezetett. Gyanujukat erősítette meg a csomag kézbesítőjének a vallomása is. A fiatal fiú felismerte a gyanúsított nőt, azt állította, ő rendelte azt a csomagot, amit aztán kiszállított Carvalhónak a születésnapján.
Ám az ügy végére még nem tett pontot a rendőrség.