ACNEWS

Kevés olimpiai aranyat jósolnak a magyaroknak az elemzők

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Öt aranyat jósolt a magyaroknak a párizsi olimpián a statisztikai elemzésekkel foglalkozó Gracenote, Tavalymég csak kettőt.
Hirdetés
Ad image

Frissités után is öt aranyat jósol a magyaroknak a párizsi olimpián a statisztikai elemzésekkel foglalkozó Gracenote. Tavaly novemberben még csak két első helyezést adott versenyzőinknek.

A legfrissebb előrejelzés szerint a francia fővárosban a magyarok 19 érmet gyűjthetnek, az öt győzelem mellé hét második és hét harmadik helyet szereznek, ezzel pedig a 13. helyen zárnak majd az éremtáblázaton.

 „Az éremszám remek, de ez a jóslás kategóriájába tartozik. Az látszik, hogy ha 10-11 aranyra vagyunk esélyesek, általában a fele-harmada be szokott jönni. Ha így nézzük, akkor majdnem stimmelnek a számok. De ez is csak tipp.” – mondta a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt a Mandinernek.

A Gracenote az első három helyre változatlanul az Egyesült Államokat, Kínát és Nagy-Britanniát tette, az amerikaiaktól 125 érmet vár Párizsban, ebből 39 aranyat A második Kínának 33 győzelmet, összesen pedig 90 érmet jósol a statisztika, amely a harmadik briteknek 62 dobogós helyet és 14 aranyat ígér.

A házigazda franciák bő másfél hónappal az olimpiai rajt előtt összességében a negyedik pozícióra számíthatnak 55 éremmel, benne 29 arannyal, s az első hatba még Ausztrália (49 medál, 13 arany) és Japán (47, 12) fér be.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!