Kiderült, míg a húsipar bevétele 33 százalékkal nőtt, addig a nyeresége 27-tel, míg az étolajgyártók bevétele 41 százalékkal nőtt, a nyereség viszont az egyik szereplőnél négyszeres lett. A malom-, tészta-, kenyéripar bevételei 51 százalékkal nőttek, a nyereség itt is összességében háromszorosa az előző évinek.
A vizsgált tejesek közül csak a nagyok teljesítettek jobban, a kicsiknél nem lettek kiugró eredmények. A húsiparban pedig csökkent a Pick Zrt. nyeresége, a liba- és kacsatenyésztőké viszont jelentősen nőtt.
Raskó György agrárközgazdász szerint a belföldi eladásaiban az UHT tejre vonatkozó hatósági ár hihetetlen veszteséget okozott azáltal, hogy többen is a magasabb zsírtartalmú tejet vásárolták az olcsósága miatt. Ezért nekik alig maradt zsírjuk a sajt -és egyéb tejtermékek készítéséhez, ami miatt külföldről kellett azt beszerezni és több esetben is jóval drágábban, mint belföldről. Emiatt a tejipar nagyon nagy jövedelmet ezen az élelmiszer infláción maga számára nem tudott generálni.
Raskó György úgy véli, hogy az árstop kivezetésével a sertéscomb ára azonnal legalább kilónként 600 forinttal megugrik. A csirkemell ára szintén legalább 6-700 forinttal nő, a cukor rögtön a duplájára drágul. Az újabb ársokk miatt pedig a kiskereskedelmi forgalom tovább fog zuhanni.
(Forrás: Átlátszó )