Az elhunyt kormányfők maradványait egy speciális rakétába tennék, hogy az űrcivilizáció kedvére tanulmányozhassa ezeket.
A Celestis temetkezési vállalat négy korábbi amerikai elnököt választott ki a szokatlan újratemetésre: George Washington, Ronald Reagan, John F. Kennedy és Dwight D. Eisenhower DNS-ét egy speciális kapszulákba helyezik el, az azt szállító rakétát pedig a mélyűrbe küldik.
A cég elmondása szerint, az egykori államfők maradványai adathordozóként funkcionálnak majd a jövőbeli űrbéli civilizációk számára. A hajból származó emberi maradványokat az United Launch Alliance Vulcan rakétájával bocsátják majd föl – írja az IFLScience.
A Celestis első Enterprise-járata várhatóan 150 millió és 300 millió kilométer távolságra jut majd el a Föld-Hold rendszeren túli mélyűrbe. Arról azonban, hogy az emberi maradványokból hogyan juthatnak majd információkhoz, egyelőre nem tudni.
Az idén induló halott elnöki járat két prototípus műholdat is szállít majd.