A Milánóban megrendezett Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson debütált az Axiom Space és a Prada közös csúcs-fejlesztése – közölte az axiomspace. A hangzatos Axiom Extravehicular Mobility Unit nevet viselő ruhaköltemény tulajdonképpen egy űrruha, amelyet a NASA űrhajósai viselnek majd az Artemis III küldetés során.
A Holdra tervezett expedíció során az újabb generációs szkafander képes lesz az ott uralkodó szélsőséges körülmények között is megóvni az asztronauták életét. A kialakításához szükséges anyagokat az Axiom Space szállítja, míg a szabás, varrás, innováció a Prada feladata. A hivatalos bemutatón egy sötét színű példányt állítottak a pódiumra, hogy a haladó technikai megoldásokat titokban tarthassák. Természetesen a Hold felszínén hófehér űrruhákat viselnek majd az űrhajósok, hiszen csakis az képes kellő mértékben visszaverni a Nap sugarait. Ellenkező esetben a szkafander belseje pillanatok alatt végzetes mértékben felforrósodna.
A Prada ezúttal is beleadott apait-anyait. Sok évtizedes tapasztalataik felhasználásával úgy varrták meg az űrruhákat, hogy az extrém hő mellett a borzasztóan finom holdportól is megvédjék azok használóit – mondta büszkén az olasz divatipari ikon markenting igazgatója, Lorenzo Bertelli. A méretezés speciális, az űrruhát úgy tervezték, hogy az kényelmesen használhassa bármelyik űrhajós, legyen az férfi vagy nő, kicsi vagy nagy.
Az Axiom Space és a Prada közös fejlesztése a vállalások szerint 8 órás űrsétákra is alkalmas, eközben akár két órán keresztül használhatják őket a Hold árnyékos, dermesztően hideg területein is. Riasztó és életfenntartó berendezéseiket megkettőzték a nagyobb biztonság érdekében, az arcot takaró üveg egyedüállóan átlátszó, hogy az űrhajósok minden apró részletet lássanak. Két évig tartó folyamatos fejlesztés előzte meg a prototípus bemutatását, amely tökéletességét már számtalan teszten bizonyította. Az pedig hab a tortán, hogy az űrhajósok majd elmondhatják magukról, stílusosan és divatosan – Pradában – járják be a Holdat.