Amikor az egyenruhások megjelentek a szabálysértő férfi házánál, annak esze ágában sem volt együttműködni. Sőt, azt az egyik rendőrnőt, aki meg akarta őt bilincselni, úgy megrúgta, hogy az hátraesett, és agyrázkódást szenvedett. Majd megtámadta a másik járőrt is, aki a dulakodás közben nyolc centiméteres, erősen vérző sérülést szenvedett a fején.
Mindezek után a hatóság 36 rendőrrel és egy nyomkereső kutyával eredt a támadó nyomába – adta hírül az infostart. kellett a felkutatásához. Pár órával később egy ház padlásán megtalálták a férfit. Bár eredetileg csupán egy szabálysértés miatt akarták elővezetni azt a kiskunsági férfit, sokkal súlyosabb bűncselekmények miatt áll a bíróság elé.