ACNEWS

Komoly veszély fenyegeti Schmuck Andort

Schmuck Andor állítása szerint napi 7 liter kólát fogyaszt / Fotó: TV2
Schmuck Andor állítása szerint napi 7 liter kólát fogyaszt / Fotó: TV2
Hirdetés
Ad image

A politikus saját bevallása szerint napi több liter kólát fogyaszt. Az AcNews megkeresett egy szakembert, aki szerint brutális következménye lehet ennek a szokásnak.

Schmuck Andor a TV2 Ütős Ötös című műsor múlt heti adásában az egész stúdiót meglepte azzal a kijelentésével, hogy napi 7 liter kólát iszik meg. A műsorvezető Till Attila sem hitte hirtelen el ezt, azonban Andor családja megerősítette az állítást.

„Sosem lettem rosszul. Azt mondta az orvos, ezt nem szabad, én meg mondtam neki, hogy legfeljebb tíz évvel tovább leszek halott. Ám, hogy nem fogok lebomlani, az biztos” – mondta nevetve a politikus.

Az AcNews-nak Dr. Hamvas József gasztroenterológus elmagyarázta, milyen veszélye lehet annak, ha valaki ilyen bődületes mennyiségű kólát fogyaszt napi szinten.

„Három deciliter kólában két púpozott evőkanálnyi cukor van. Napi több liter cukor tartalmú kóla rövidtávú fogyasztása hirtelen akár súlyos mértékű vércukorszint emelkedést okoz, amely tompultságot, álmosságot, de a vércukorszint ingadozása nyugtalan viselkedést, esetleg agresszivitást is okozhat” – magyarázta a szakember.

„Hosszútávon komoly anyagcserezavarok alakulhatnak ki, határérték fölé kerülnek a káros vérzsírok, a koleszterin-, valamint a trigliceridszint. Ezek a zsírok érelmeszesedésre és érszűkületre hajlamosítanak. A cukor miatt gyarapodhat a testsúly, amely zsírmájhoz, szívbetegséghez és magas vérnyomás betegséghez vezet. Ezek hosszútávon a daganatos betegségek kialakulásának is kedveznek. Továbbá a cukorbetegség kialakulásának a rizikóját is növeli.”

A szakember azt is elárulta, hogy a cukormentes kiszerelések is nagyon károsan hatnak a szervezetre.

„A kóla aspartám és aceszulfám-kálium nevű édesítőszert tartalmaz, ami nagy mennyiségben vese és hasnyálmirigy betegségeket, illetve idegrendszeri károsodást okozhat.”

Dr. Hamvas József hozzátette, hogy a cukor, a koffein, illetve az aspartám is kialakíthat függőséget az emberben.

„Akiben kialakul, és észreveszi magán a hiányát, a leszokást fokozatosan végezze. Alacsony koffein tartalmú élelmiszerekkel, tehát gyenge teával és étcsokival váltsa ki a kólát, illetve fogyasszon alacsony szénsavtartalmú ásványvizet.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés