ACNEWS

Korda György: Őszintén félünk és el vagyunk keseredve

A hazai előadókat is megviseli a benzinpánik.

Hirdetés
Ad image

A hazai előadókat is megviseli a benzinpánik.

Országszerte arról olvasni, hogy mennyire elszálltak a benzinárak, a kormány árstopot vezetett be, és rengeteg helyen hiány keletkezett. A kocsik hosszú, tömött sorokba várakoznak a benzinkutaknál, és próbálnak betárazni, de van, aki már nem jár szerencsével. 

Most arra voltunk kíváncsiak, hogy egy olyan hazai előadó, aki munkájából kifolyólag rengeteget utazik, vajon hogyan áll ehhez a helyzethez. Éppen ezért kerestük fel a Korda-házaspárt, akik hetente több száz kilométert is megtesznek autóval.

„Egyelőre még nem érzékeljük ezt. Tegnap éjjel jöttünk haza, és megálltunk Budapest mellett egy benzinkúton. Teletankoltuk a kocsit, de már csak prémium dízel maradt. Most tele a tank, de nem tudjuk meddig fog kitartani. Kétségtelen, hogy nagyon fenyegető ez a helyzet. ha nincs üzemanyag mi sem tudunk elutazni a fellépésekre, akkor egyszerűen megáll az élet. De reméljük, hogy nem fog ez történni” – kezdte az AcNewsnak Balázs Klári, akitől a férje vette át a szót.

„Egyrészt ugyanaz a problémánk, mint a a többi autósnak, hogy félünk, valami változás lesz. Másrészt, amikor mi elmegyünk vidékre fellépni, a díjunknak van egy útiköltség része is. Mi például 130 forintos kilométer díjat számolunk fel, de ilyen benzinárak mellett nekünk is meg kell emelnünk ezt. Ez minden előadóművészt érint. Nálunk a gázsi mellett elenyésző az útiköltség, de egy zenekar esetében már kamionok vannak” – fejtette ki Korda György, aki nagyon aggódik a jövőért.

„Idegesek vagyunk, hogy mi lesz. Nem látunk tisztán. Riogatnak minket a benzinhiánnyal, a kormány viszont azt mondja, hogy minden rendben lesz. Nem tudom kitől függ a benzinellátásunk. Annyi rossz dolog történik most velünk. Nem számítottam ilyenekre az életemben. Mi lesz a következő? Őszintén félünk és el vagyunk keseredve.”

A benzinpánikkal kapcsolatban egyébként kiadtak egy közleményt is, miszerint semmi ok az aggodalomra:

A Mol a teljes magyarországi üzemanyag-fogyasztást képes fedezni, a finomítói fennakadás nélkül működnek, Magyarország kőolajellátása zavartalan – jelentette ki a Mol elnök-vezérigazgatója a rendkívüli Kormányinfón, csütörtök este Budapesten. Hernádi Zsolt azt mondta, hogy a visszaélésszerű használatot kell megszüntetni. Az utóbbi időben részben az ársapka miatt, részben a „visszaélésszerű” fogyasztók miatt, részben a korábbi nagykereskedelmi vevők benzinkutakra áttevődése miatt drasztikusan megnőtt a töltőállomások forgalma. Egy átlagos napon közlése szerint ötmillió liter üzemanyagot értékesítenek a töltőállomásokon, ez az elmúlt napon csaknem elérte a 15 millió litert, vagyis háromszorosára nőtt.

Hangsúlyozta: a százhalombattai finomító teljes kapacitással üzemel, a Molnak van elegendő készlete.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!