ACNEWS

Korda György tudja, hogyan fog meghalni

Egy spiritiszta mondta el a jövőjét.

Hirdetés
Ad image

Egy spiritiszta mondta el a jövőjét.

Korda György már 83 éves, de ez egyáltalán nem akadályozza abban, hogy hétről hétre járja az országot, és koncertekkel örvendeztesse meg imádott közönségét, hiszen még mindig ő az egyik legnépszerűbb előadó. Most elmondta, hogy hisz abban, hogy mindenkinek megvan írva előre a sorsa, és egyszer találkozott egy bizonyos személlyel, aki elárulta neki, hogyan fogja érni őt a vég.

„Tizenegy néhány éve, amikor még uszodába jártam és ültem a gőzben, odajött hozzám egy hölgy, akivel szóba elegyedtem, majd elmondta, ő a Spiritiszta Világszövetség elnöke, Londonból jött Magyarországra egy konferenciára. Meghívtam egy kávéra a szállodánkba, ahol elárulta nekem, látja az aurámat, illetve hogy van egy védőangyalom – kezdte a Borsnak az énekes, majd elmondta azt is, hogy megtudta, mit hoz számára a jövő. – Megkérdeztem tőle, látja-e, meddig fogok élni, mire azt felelte: csak annyit mondhat, hogy nem Magyarországon fogom befejezni az életemet. Mivel hiszek benne, ezért úgy döntöttem, nem kísértem meg a sorsomat, azaz soha többé nem utazok külföldre.”

A feleségével azóta persze bejárták az egész világot.

„Harmincötször voltam az USA-ban, negyvenszer Kanadában, tízszer Ausztráliában, és mindenfelé egész Európában.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!