A színész legnagyobb ajándéka egy szem kislány unokája, Lilike, az egyetlen kívánsága pedig az, hogy láthassa felnőni a csöppséget.
Körtvélyessy Zsolt másfél évvel ezelőtt veszítette el feleségét, tavaly ilyenkor pedig egyetlen testvérétől búcsúzott. Ma már megpróbál minél kevesebbet teret engedni fájdalomnak, igyekszik minél több időt tölteni a másfél éves unokájával, aki gyógyír a lelki sebeire.
„Fontosak számomra az évfordulók, mert minden ehhez hasonló alkalom összehozza a családot. Kicsit zavarba ejt, hogy ennyi idős vagyok, és nem azért, mert problémákkal küzdök. Hála Istennek egészséges vagyok, a vitaminokon kívül nem szedek semmilyen gyógyszert. Inkább a tudat zavar, hogy már kevesebb van hátra. Természetesen engem is foglalkoztat az elmúlás, de hívő emberként emiatt nem vagyok nyugtalan. Szeretek élni, főleg a kisunokám miatt, aki a legnagyobb ajándék az életemben. A születésnapom munkával telt, a drága lányommal és a családommal később emlékeztünk meg, egybe kötve a névnapommal. A hétköznapokban is igyekszünk minél több időt együtt tölteni. Örülök, hogy újra jól megvannak Lacival” – mesélte a Borsnak.
Zsoltot egyáltalán nem foglalkoztatja a gondolat, hogy végleg visszavonuljon, és hogy csak a nyugdíjas éveire koncentráljon. Elmondása szerint, ha nem dolgozna, valószínűleg meghalna.
„Autózom, jövök-megyek, ahova a dolgom szólít. Jelenleg egy új darabot próbálok Kecskeméten, itt vagyok vendégszínész, május közepén lesz a premier. Ez lesz a harmadik előadásom idén. Kicsit kétlaki életet élek, vidéken van egy kis garzon lakás, amit a színháznak köszönhetően használhatok, hétvégén, vagy amikor napokig nincs dolgom, akkor természetesen Budapestre utazom haza” – mesélt a hétköznapjairól Körtvélyessy.