Az Országgyűlés elnöke fontosnak tartja, hogy Európa vezetői is felismerjék: a jövő a megújításon is múlik.
Kövér László erről vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, háromszáz lakosú Nyíriben beszélt, ahol háladó istentiszteleten adták át a megújult református templomot.
A házelnök azt mondta, keresztény államunk történelme templomépítéssel kezdődött: első királyunk elrendelte, hogy minden tíz falu építsen templomot. Minden gyülekezetnek saját temploma lett, a Nyíri környéki, hegyközi táj templomos vidék.
Úgy fogalmazott: Nyíri lakosai a saját munkájukat is beépítették a falakba, méltó módon állhatnak Isten előtt, e közösség életében az egész ország sorsa tükröződik.
Szólt arról is, hogy az ott élők fenntartották templomukat olyan időkben is, amikor sokan rossz szemmel nézték, hogy ha valaki templomba járt.
Kövér László közölte: 2010 óta több mint háromezer templom újult meg az országban, és csaknem kétszáz épült, az állam több mint 103 milliárd forinttal támogatta a református egyházat.
„Itt, Nyíriben az a kérdés, hogy a gyülekezetnek lesz-e ereje további tervei megvalósításához” – mondta, hozzátéve: most az a kérdés, hogy országunknak lesz-e elegendő ereje, szövetségese ahhoz, hogy kivédje az előttünk tornyosuló nehézségeket.
Kövér László fontosnak nevezte, hogy Európa vezetői is felismerjék azt, amit ez a kis falu felismert és megvalósított: a jövő a megújításon is múlik.
Kitért arra, hogy Magyarországon ezerháromszáz református gyülekezet várja a hívőket. Isten dicséretére, az embertársak szolgálatára napjainkban úgy kell nemzetet és hazát, egyházat és otthont építeni, hogy tőlünk keletre fegyveres háború dúl, nyugatra ideológiai háború zajlik, a kereszténység kétezer éves, Európa ezer éves értékei kerülnek veszélybe – hangoztatta.
Az 1787-ben épült templom felújításához az állam 17 millió forintot biztosított, míg a fenntartó egyházkerület 2 millió forintot adott a munkához. (MTI)