A veszélyekkel teli, egyre bizonytalanabbá váló világban mindent, ami biztos, mindent, ami jó, meg kell becsülni – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke hétfőn Budapesten. Kövér László, aki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke is, ösztöndíjakat adott át tehetséges, ám szociálisan hátrányos helyzetű fiataloknak az MKB Bank fővárosi székházában.
A házelnök a koronavírus-járványra és az ukrajnai háborúra utalva arról beszélt, hogy veszélyekkel teli, egyre bizonytalanabbá váló világban élünk, ami kiemeli azon dolgok jelentőségét, amelyek állandóak az életben. Hozzátette, hogy a ösztöndíjprogram indulása óta egy emberöltő, huszonöt év telt el.
Kövér László szavai szerint mindent, ami biztos, ami jó, meg kell becsülni, mert nem természetes, hogy ezek a dolgok küzdelem nélkül elérhetők. Az ösztöndíjprogram kedvezményezettjeire utalva rámutatott: vannak olyan emberek, akiknek többszörös energiát kell befektetni céljaik eléréséhez, továbbá szükség van olyanokra is, akik segítenek nekik, majd utóbbiaknak megköszönte a segítségnyújtást.
Kifejtette, sokaknak meg kell tanulniuk átértékelni az életet és megbecsülni azt, amivel rendelkeznek, és a segítséget, amit kapnak. Egyúttal arra biztatta az ösztöndíjasokat, hogy minél több embernek mutassák meg, miként lehet élni a tehetséggel.
Barna Zsolt, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója köszöntőjében a többi között arról beszélt, hogy a társadalmi szerepvállalás szempontjából „ennél szebb és hasznosabb programja nem igazán van banknak”. Egyúttal ígértet tett arra, hogy a jövő májusban esedékes bankegyesülés után az MKB jogutódja tovább fogja vinni az ösztöndíjprogramot. Úgy vélekedett, hogy nincs jobb befektetés a tudásba fektetett energiánál és kitartásnál.
Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke az ösztöndíj kedvezményezettjeit megszólítva úgy fogalmazott: jó dolog az, hogy „ha esik, ha fúj, ha Covid van, netalántán a szomszédban háború van”, az ösztöndíj akkor is „pontosan megérkezik a számlátokra”.
A tanulás fontosságát hangsúlyozva felidézte, hogy az ösztöndíjasok, egy kivétellel, mindannyian színötös tanulók.
Az MKB Bank 1997-ben alapította ösztöndíját azzal a céllal, hogy segítse azokat a hátrányos anyagi helyzetben élő gyermekeket, akik kiváló tanulmányi eredményt érnek el. Az ösztöndíj összege jelenleg havi 35 ezer forint. (MTI)